Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

A televíziózás ünnepe

2012. június 27. 0:25
A Kamera Korrektúra Televíziós Fesztivál két napja alatt számos közönségtalálkozó és szórakoztató program várta az érdeklődőket. Kedden este gálával zárult az esemény.


Szalai Annamária

A díjkiosztó ünnepséget Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke nyitotta meg kedden este a Petőfi Színházban, aki a televíziózás ünnepének nevezte a Kamera Korrektúra fesztivált. – A legnagyobb ítész a nézőközönség, őket ünnepeljük, nekik készülnek a televíziós műsorok – mondta.


Vitézy László

A televíziós seregszemle zsűrielnöke, Vitézy László Balázs Béla-díjas rendező köszöntőjében kiemelte, az országos közszolgálati és kereskedelmi, valamint a vidéki stúdiók nyolc plusz egy kategóriában küldték be nevezésüket, de három különdíj is gazdára talált. Összesen mintegy 150 pályázat közül választotta ki a 23 főből álló zsűri a legjobbakat. – Azért gyűltünk össze, hogy díjakat osszunk, beszéljünk a televízió szerepéről Magyarországon, amely betört a családok legintimebb esti időszakába – fogalmazott a zsűri elnöke. Megjegyezte, minden csatorna használja és termeli a dokumentumfilmeket, ugyanakkor teljesen hiányzik a műfajok közül a tévéjáték, és a gyerekfilm kategóriában is kevesen pályáztak. – A hivatás más, mint a mesterségbeli tudás. Aki hivatásának tekinti a televíziózást, sokkal erősebb önismerettel kell rendelkeznie – húzta alá Vitézy László.

Kategória-győztesek:

Arculat, saját promóció

Láthatatlan madárfotós 
Szerkesztő: Schweigert András
Bemutató műsorszolgáltató: Chello Centrale Europe Zrt./ Spektrum TV


Bulvár, reality

Egyenes beszéd: Interjú Mogács Dániellel a Kétfarkú Kutya Párt képviselőjével
Rendező: Rudas Gábor
Szerkesztő: Kálmán Olga
Bemutató műsorszolgáltató ATV
Dokumentum, tényfeltáró
Vujity Tvrtko riportjai, amelyek TV2 Napló című műsorában kerültek bemutatásra.


Hír, hírháttér

Híradó/ Marian Cozma ügy kapcsán Olajos Gergő riportja
Rendező: Dányi Lajos
Szerkesztő: Kovács Gábor, Olajos Gergő
MTI híradó centrum főszerkesztő Németh Zsolt
Gyártó MTI - MTVA
Bemutató műsorszolgáltató: Magyart Televízió


Környezettudatos és természettudományi műsorok

Ősz, kikerics, Görgény
Rendező: Sáfrány József
Szerkesztő: Sáfrány József, Zachar Zita
Gyártó: MTVA
Bemutató műsorszolgáltató: Magyar Televízió


Kulturális műsorok

Szemtanúk - A magyar fotográfia Londonban
Rendező: Seres Tamás
Szerkesztő: Rieger Johanna
Gyártó: MTVA
Bemutató műsorszolgáltató: Magyar Televízió


Sport

Stopper: Lebilincselő meccsek
Rendező: Barkóczy Péter
Szerkesztő: Jáky-Szabó Gergely
Bemutató műsorszolgáltató: Hír TV


Szórakoztató, zene

Hazai fejlesztésű műsorok:
Csillag születik 2012-1. Casting epizód
Rendező: Koós György
Szerkesztő: Losonczi László, Rubin Kristóf
Bemutató műsorszolgáltató: RTL Klub
 
Külföldi licenc műsorok
Magyarország, szeretlek! (26. epizód)
Rendező: Szabó Szilárd
Szerkesztő: Szarvas Szilvia
Gyártó cég: Hungister Zrt.
Bemutató műsorszolgáltató: Magyar Televízió
 

Különdíjak
 
Matula kalandpark 
Rendező: Fonyó Gergely
Gyártó cég: Megafilm
Bemutató műsorszolgáltató: Magyar Televízió
 
XXI. század
Bemutató műsorszolgáltató: RTL Klub
 
Becsengetünk és elfutunk 
Gyártó: MTVA
Bemutató műsorszolgáltató: Magyar Televízió
 

Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én közélet Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. ma 17:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.