Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 24. György
2025. április 24. György

Időpontfoglalás a NAV-nál

2012. június 29. 13:23
Az idei évtől a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál is lehetőség van arra, hogy adózók sorban állás nélkül, előre egyeztetett időpontban intézhessék egyes adóügyeiket.

A NAV honlapján 2012. április 16-ától érhető el az internetes ügyfélszolgálati időpontfoglalást biztosító program. Az új szolgáltatás bevezetésével az állami adóhatóság kiemelt célja annak elősegítése, hogy az adózók ügyeinek intézése gyorsabb, kényelmesebb és egyszerűbb legyen - emlékeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Az előzetes időpontfoglalásra adó- /együttes adóigazolás, illetőségigazolás, adókártya igénylés valamint ügyfélkapu nyitás esetében van lehetőség.

A választható ügytípusok tekintetében az adózó azt is eldöntheti, hogy – lakóhelyétől vagy székhelyétől függetlenül – melyik központi ügyfélszolgálaton szeretné ügyét intézni.

Időpont foglalására a NAV honlapján elérhető program segítségével van mód, mely az „ügyfélszolgálatok”, továbbá a „Kapcsolat”, illetőleg a „Szolgáltatások” menüpontból indítható. Az időpontfoglalásra nemcsak saját ügyben van mód, hanem meghatalmazottként, képviselőként eljárók is igénybe vehetik a szolgáltatást.

Időpontot legkorábban a foglalás napját követő második napra lehetséges előjegyezni, legfeljebb pedig két hétre előre. Az időpont foglalás során az ügyfélnek első lépésként ki kell választania, hogy mely ügyfélszolgálaton kívánja ügyét intézni, ezt követően kell megjelölnie az ügy típusát, majd a számára kedvező szabad ügyintézési időpontot. Ügytípusonként egy időpont választható. 

Felhívják a figyelmet, hogy z adatvédelmi nyilatkozat elfogadása nélkül a NAV internetes időpont foglalási szolgáltatása nem vehető igénybe.

Az időpont foglalás adatairól elektronikus visszajelzés kérhető, a visszaigazolás nyomtatható, amennyiben az ügyfél a személyes adatok kitöltése során az e-mail címét megadja.

Az ügyfélszolgálaton történő megjelenés alkalmával az ügyintézés gyorsítása érdekében célszerű hivatkozni a foglalás során visszaigazolt egyedi azonosítóra, továbbá fontos, hogy adózó hozza magával a személyazonosságát igazoló okmányokat, és az ügyintézéshez szükséges kitöltött nyomtatványokat.

Az interneten történő időpontfoglalás lehetősége tovább növeli az adózók részére biztosított, alkalmazható korszerű kommunikációs eszközök igénybevételét - hívják fel a figyelmet.

vehir.hu
további cikkek
Egy lépéssel már közelebb a balatoni körvasút vasút Egy lépéssel már közelebb a balatoni körvasút Megkezdődhet a balatoni körvasút, valamint a Balatonfüred-Tapolca-Keszthely vasútvonal villamosításának tervezése, jelentette be Navracsics Tibor. ma 14:40 Átalakul a városi cégek portfóliója közgyűlés Átalakul a városi cégek portfóliója Jelentősen átalakította az önkormányzati cégek portfólióját a képviselő-testület csütörtökön. ma 14:48 Mitől különleges a veszprémi Praktiker a barkácsáruházak között? közélet Mitől különleges a veszprémi Praktiker a barkácsáruházak között? A szerdai veszprémi Praktiker áruház megnyitója után személyesen Németh Gyula, értékesítési igazgatóhelyettes vezetett körbe minket a sorokban. Ő pedig számos olyan kuriózumot is elárult, amivel a Praktiker egyedi a hazai barkácsláncok között. tegnap 16:35 Hatalmas kedvezményekkel nyitott meg a veszprémi Praktiker közélet Hatalmas kedvezményekkel nyitott meg a veszprémi Praktiker Szerda délben kinyíltak a fotocellás ajtók a veszprémi Praktiker áruházban, a sorokat pedig rögtön több száz vásárló lepte el. Az ismert barkácsláncnak a veszprémi a huszonharmadik üzlete az országban, viszont több szempontból is zászlóshajónak szánják a hazai piacon. Ott voltunk a nyitás előtti pillanatokban, cikkünkben pedig bemutatjuk, hogy mire és milyen kedvezményekre számíthatnak az odalátogatók a következő napokban. tegnap 16:37

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.