Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

A nap zenészei: Poczik László és Tóth Gergely

2012. július 4. 16:39
Kis társaság ül egy kocsma asztalánál. Egyszer csak előkerülnek az akusztikus gitárok…, és indulhat az örömzene.

Szegedről érkezett hozzánk a Poczik László és Tóth Gergely. Habár idén nem sikerült nevezniük, mégis hozták a hangszereiket. Járják a várost és zenélgetnek – ahol és amikor kedvük tartja. Végül is erről szó az Utcazene. Annak ellenére, hogy már 4–5 éve próbálnak erre a fesztiválra eljutni, ez az első látogatásuk Veszprémben.

„Átéljük a hangulatot, zenélgetünk, jól érezzük magunkat!” – mondta Poczik László. A formáció leginkább Oasis és Beatles számokban utazik, de vannak saját szerzeményeik is.

„Idén rosszkor jött nekünk az olimpia. Kalapis Gergely, aki a zenekar oszlopos tagja lenne, Londonban dolgozik egy hotelben, és nem tud szabadságot kivenni a sportrendezvény miatt. Nagyon tehetséges zenésznek tartom, és lehet, hogy jövőre ezt itt a színpadokon is meg tudja majd mutatni.”

A kérdésre, hogy melyik zenekarokat fogják megnézni, azt válaszolták, hogy a Critical Silence nevű bandára kíváncsiak. Többek közt azért, mert a zenekar tagjai nagyon jó barátaik. Tóth Gergely megjegyezte még, nagyon becsüli zenésztársát. Annyira, hogy az mp3-lejátszójában az ő számai is megtalálhatók.
 

Horák János
vehir.hu
további cikkek
Veszprém decemberi borünnepe: ismét érkezik a Vehír Borszalon Vehír Borszalon Veszprém decemberi borünnepe: ismét érkezik a Vehír Borszalon Van, amikor nem kell megvárni a naptár szerinti piros betűs ünnepet a koccintással. Egy palack kiváló bor megbontásával magunk is ünnepet teremthetünk. A december 12-ei Vehír Borszalon pedig kiváló alkalmat kínál erre bárkinek. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52 Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról CODE Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról A Kabóca Bábszínház közel negyedszázados szakmai munkájával régóta meghatározó kulturális szereplője Veszprémnek, míg a CODE Digitális Élményközpont a város legújabb innovatív helyszíneként ötvözi a technológiát és a művészetet. A két intézmény idén közösen álmodta meg A jégbarlang éneke című előadást, melynek kulisszatitkairól Szántó Viktóriát, a Kabóca Bábszínház igazgatóhelyettese beszélt. tegnap 13:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.