Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprém megye három középiskolája is nyertes / – tehetséggondozás emelt szinten –

2008. szeptember 26. 13:44
Három Veszprém megyei középiskola – a veszprémi Lovassy és Vetési, továbbá az almádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium – nyerte el rangos pályázaton a „Tehetséggondozó középiskola” címet – közölte pénteki sajtótájékoztatóján Katanics Sándor országgyűlési képviselő.

Az előzményekről: az oktatási és kulturális miniszter egy idei rendeletével módosította a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló korábbi rendeletet, amely érinti a középiskolai felvételi eljárás rendjét, és pályázatot hirdet a „Tehetséggondozó középiskola” cím elnyerésére, valamint az azzal járó tehetséggondozói feladatok ellátására.


A pályázat célja, hogy a kiemelkedő tehetségeket felismerő és gondozó középiskolák és a kiemelkedően tehetséges, halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat nevelő-oktató általános iskolák az esélyegyenlőség elve alapján összehangolják egymással a tehetségek segítéséhez kötődő pedagógiai intézkedéseiket.

Ennek eredményeként a középiskolák partneri együttműködésben tudják majd biztosítani az adott általános iskolák hetedik-nyolcadik évfolyamos halmozottan hátrányos helyzetű tanulói számára azokat a pedagógiai intézkedéseket – különösen a tehetséggondozást – amelyek révén az adott tanulók a tehetséggondozó középiskola szakmai programja segítségével jó eséllyel eljutnak a rendszerszinten megszervezendő tehetség-kibontakoztató foglalkozásokra, így kiemelkedő tehetségük kibontakozhat, tudásuk jelentősen kiszélesedhet.

A tehetséggondozó középiskolában a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók rendszerszintű tehetséggondozásban vesznek részt legalább a hét egy napján (az adott napon minimálisan százharmincöt perc időtartamban) úgy, hogy a tehetséggondozó középiskola a hetedik, nyolcadik évfolyamos halmozottan hátrányos helyzetű tanulók részére térítésmentes foglalkozásokat biztosít.

Kitétel továbbá, hogy a foglakozásokra jelentkező halmozottan hátrányos helyzetű tanulók számára (a foglakozásokra való bekerülés céljából) felvételi vizsga nem szervezhető, a tanulók jelentkezése nem utasítható el.

A tehetséggondozó középiskolában megszervezett foglalkozások keretei között a tanulók reálisan felmérhetik, megismerhetik saját képességeiket, azonosítják kiemelkedő tehetségüket, megismerkednek a középfokú felvételi eljárás rájuk vonatkozó főbb szabályaival.

Katanics Sándor hangsúlyozta, hogy a a pályázat benyújtásának számos feltétele volt, s ezeknek meg kellett felelni. Ezek közé tartozik többek közt a középiskola könyvtára, informatikai felszereltsége, pedagógiai és egyéb programja stb.

A pályázathoz csatolni kellett a középiskola fenntartójának (a Lovassy és a Vetési esetében a városról, az almádi gimnázium esetében a megyéről van szó) nyilatkozatát arról, hogy támogatja a pályázatot stb. A Veszprém megyei önkormányzat képviselői egyhangúlag támogatták a három középiskola pályázatát.

A sikert Katanics képviselő a jó előkészítésnek, az iskolák tekintélyes szakmai múltjának könyveli el.

A támogatandó gyerekek körébe bekerülni szigorú szabályok szerint lehetséges. Ezt az általános iskolai ifjúságvédelmi felelősök koordinálják. A támogatás szélesebb körű, mint a jól ismert Arany János program, s anyagi fedezete is biztosított hosszabb távon.

Zatkalik András
további cikkek
Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba közélet Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba Február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve felsőoktatási szakképzésekre a felvi.hu oldalon elérhető E-felvételiben - közölte az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-vel. ma 14:08 Orbán Viktorral egyeztetett a sportrégiós tervekről Ovádi Péter Orbán Viktorral egyeztetett a sportrégiós tervekről Ovádi Péter Veszprém és térségének jövőbeli terveiről, a sportrégiós pályázatról is egyeztetett a miniszterelnökkel Ovádi Péter parlamenti képviselő.  ma 12:28 Aggódnak a természetvédők a hódpatkányok miatt természetvédelem Aggódnak a természetvédők a hódpatkányok miatt Egyre nagyobb aggodalmat okoz a természetvédőknek a nutria, vagy más nevén a hódpatkány, ami már megtelepedett a Kis-Balatonnál is, a populációja pedig folyamatosan gyarapodik. ma 9:21 Félidőben a célok kétharmadát már elérte Veszprém közélet Félidőben a célok kétharmadát már elérte Veszprém Öt éve fogalmazták meg Veszprémben azokat a célokat, amiket az évtized végére szeretnének elérni. Ezekhez konkrét beruházásokat is kapcsoltak, amiknek a kétharmadát már sikerült megvalósítani. A városban minden évben erre a stratégiára alapoznak, amikor a költségvetést meghatározzák. Nem volt ez másképp idén sem, de hogy pontosan milyen fejlesztésekkel számolhatnak a veszprémiek, valamint hol kell még fejlődnie, arról Porga Gyula polgármester számolt be hétfő délután, amikor ismertette a 2025-ös költségvetés számait. tegnap 21:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.