Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Harmadszor rendező a brit főváros

2012. július 27. 17:40 // Forrás: MTI
A nyári ötkarikás játékok történetében egyedüli csúcstartóvá lépett elő London azzal, hogy immár harmadszor lehet házigazdája olimpiának. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A brit főváros a 2012-es - a péntektől augusztus 12-ig tartó, sorszáma szerint XXX. - sportolói csúcstalálkozó előtt először 1908-ban, majd 1948-ban fogadhatta a világ legkiválóbb versenyzőit.

Száznégy esztendeje a negyedik csúcsösszejövetelnek adott otthont London, jóllehet eredetileg nem is ő lett volna a házigazda, hanem Róma. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az örök városra bízta az 1908-as rendező szerepét, csakhogy a természet közbeszólt: a társadalmi bajokat, így a súlyos gazdasági nehézségeket tetézve a Vezúv 1906 áprilisában kitört, a vulkán hatalmas pusztításokat végzett Nápolyban és környékén, a játékok lebonyolítására szánt pénzeket az olaszok inkább az újjáépítésre fordították, Róma helyébe pedig London lépett. Azolimpia megnyitóját a 68 ezer embert befogadó White City Stadiumban tartották. A játékokat személyesen VII. Edward, a vívást magas szinten művelő uralkodó nyitotta meg, s a ceremónián 22 ország képviselői - először a sporthistóriában - nemzeti lobogójukkal együtt vonultak fel. A hivatalos NOB-adatok szerint összesen 2035 versenyző próbált szerencsét 22 sportágban, együttesen pedig 110 versenyszámban. A legeredményesebbek a britek lettek, akik 145 medált - 56 aranyat, 51 ezüstöt és 38 bronzot - tartottak otthont. A 63 sportolót felvonultató Magyarország az éremtáblán 9 medállal (3, 4, 2) a hatodik helyen végzett.

Az 1948-as, XIV. nyári olimpiát is "megörökölte" London, amennyiben eredendően az 1944-est kapta, csakhogy az - akárcsak az 1940-es - a második világháború miatt elmaradt. A világégés azonban rányomta bélyegét a második ottani ötkarikás játékokra, amelyek gyakorlatilag még a romeltakarítással, a légi bombázások nyomainak eltüntetésével párhuzamosan zajlottak. Olimpiai falu hiányában kaszárnyákban, diákkollégiumokban helyezték el a versenyzőket, akik - a vendéglátók reprezentánsaival együtt - 4104-en voltak és 59 országot képviseltek. A megnyitó ezúttal is "fenséges" volt: a Wembley Stadionban csaknem 90 ezer néző előtt VI. György király adott jelet a küzdelmek elkezdésére. 1948-ban 18 sportág 136 versenyszámában hirdettek végeredményt, a legszorgosabb medálgyűjtőnek az Egyesült Államok bizonyult (38, 27, 20), a 128 versenyző képviselte Magyarország - a tabella ötödik helyét elfoglalva - 10 arannyal, 5 ezüsttel és 13 bronzzal gazdagodott a 64 évvel ezelőtti eseményen.

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.