Ennél már csak az izgalmasabb, ha a gyerek mellett van az állat. Azzal bármit el- és be lehet adni…
Ilyenkor már az sem kell, hogy az állat kölyök legyen. Ez kiváltképpen igaz a macskára vagy a kutyára. Mert – ahogy megfigyeltem – sok friss kapcsolat mostanában egy cuki cicával vagy kutyussal gyúr a gyerekre. Azaz egy állat az első gyerek, akinek az ellátása sok mindent elárul a majdani bébi-helyzetről.
Így, mire megérkezik az ember-kölyök, sok mindent tudhatunk. Ez persze kapcsolatonként változik, de nálunk bejött. Mármint értem ez alatt a sétáltatási, etetési, vagy éppen az egészségügyi kérdéseket, amiben egy állat-apuka viselkedése nem sokban különbözik az ember-apukáétól. Érthetőbben: reggel anya viszi ki; enni apa is ad, ha muszáj; a kombinált védőoltásért pedig a mutter kardozik, apa szerint „minek”? (Persze ezek a kutyára vonatkoztak…)
Amikor megérkezik az újszülött ember, az állat megéli az első gyerekre vonatkozó összes „ez meg azt”, mégpedig fokozottan. Azaz kevésbé foglalkozik vele a gazdi, mint eddig, de továbbra is mindene megvan. Ha okos az állat, nem veszi zokon, és ügyesen barátkozni kezd a bébivel, mert abból csak profitálhat. Hogy hogyan?
Miután túljutott a kúszó-mászó kisember első rá vonatkozó kíváncsiskodó nyúzós dolgain, mint a fül-, farok- és orrtépés; és felismerte, hogy a kicsi nem a kajáját akarja, csak a tálat, minden a helyére kerül. Már nem rázza meg magát a közelében, mert a szőrtől köhögő gyerek a gazdinak sem tetszik, nem vakarózik a pelenkázó mellett, és sétálás közben nem rángatja a babakocsira csattintott pórázt.
Viszont engedi, hogy a bundájába kapaszkodva felálljon a kicsi, elnézi, ha megrágja a labdáját, és kifejezetten szeret a lepottyanó falatokra vadászva az etetőszéke alatt heverni, amikor eszik a bébi. Sőt, figyeli, ha valami rágcsálni való van a gyerek kezében, amit persze nem vesz el, csak megvárja, amíg a gyerek megunja a nasit, és akkor eltünteti, mielőtt anya észlelné. Így van esély rá, hogy a baba egy „mármegisetted?!” felkiáltás után kap egy másik finomságot, amit sokkal előbb fog elhajítani.
Azaz, ha minden simán megy, akkor lesz egy boldog, dundi háziállatunk, egy evégett „állatian” szőrös, nyálas és maszatos gyerekünk, akiknek ugyan kicsit jobban oda kell figyelni a tisztálkodására, de ha ezt megtesszük, mindez minden pénzt megér. Azért persze nem szabad megsértődni, sőt, büszkének kell lennünk, ha a gyerek első szavai között az állat neve szerepel. Megismételhetetlen barátság az övék. Felejthetetlen.
Persze ilyenkor is számolnunk kell egyéb körülményekkel. Mert van, amikor az élet úgy hozza, hogy az állat nincs velünk a gyerek érkezésekor, csak később „tér haza”. De – ha az egészsége engedi – haza kell térnie, mert úgy lesz család a család. Mert az bizony nem csak apa, anya meg a gyerekek. De ez már legyen egy másik történet…
