– Honnan indult, s mik voltak pályájának legmeghatározóbb állomásai?
– Egy Pápa melletti kis sváb településről, Bébről indultam. A kezdet biztatónak tűnt, de apámat negyedéves joghallgató korában elbocsátották. Aki ismeri az ötvenes éveket, biztosan nem fogja megkérdezni, miért. Tíz éves koromig a nagyszülők neveltek, akik vallásos, vendég- és zenekedvelő emberek voltak. Egyik nagyapám kántor, a másikról templomszolga volt. Nekik köszönhetem a német nyelv szeretetét is, így aztán kijelenthetem, hogy meghatározó bolt a gyermekkor. Ehhez hozzájárult Pápa város szellemisége is.
Középiskolába már a megyeszékhelyre jártam, a Lovassy gimnáziumba, ahol a német- és történelemtanáraim áldott tevékenysége tovább mélyítették érdeklődési irányomat. Érdekes, hogy mindezek ellenére a zenei pálya vonzott, amit zongoratudásom alapozott meg. Már középiskolás koromban megadatott, hogy német nyelvű csoportokat kalauzoljak a városban és a megyében, sőt: idegenvezetői vizsgát is tehettem. A zenei karrier azonban nem sikerült, mert nem vettek fel. A családi tanács szerint a kereskedelem és vendéglátás vagy az agrárpálya jöhetett még számításba, ugyanis turisztikai képzés akkoriban még nem volt). Választásom az utóbbira esett. Közben szívesen vezettem csoportokat, s ha tehettem, bárzongoristaként kerestem egy kis pénzt.
– Ezek szerint igazi „idegenforgalmárrá” csak később válhatott…
– Igen, hiszen a felsőoktatásban az átjárhatóság fogalma csak az utóbbi évtizedben született. Így aztán az úgynevezett posztgraduális képzés teremtette meg ennek a lehetőségét. Hozzá kell tennem, hogy az agrár-idegenforgalom, szövetkezi turizmus, az idegenvezetés, az egyre sorjázó szervezett és önképzések azért garantálták, hogy előbb-utóbb célhoz érek.
– Szinte minden ágazatban otthonosan mozgott, s így a szakma nagyon gyorsan ismertté tette.
– Hát, ha nem elég a korábbi felsorolás, akkor kiegészítem: voltam szállodás, utazási irodai alkalmazott, majd Veszprém első magán utazási irodájának tulajdonosa is.
– A Balatontourist mekkora szelet ebből a pályából?
– Nagyon jelentős: a Balatontourist non profit és profit szektorának kialakítása nagyon nagy és eredményes munka volt. Ismeretes, hogy a megyei önkormányzat az előbbit kötelező feladatként vette át. Miután megpályáztam, én lettem ennek vezetője.
– Bő harminc éve alatt folyamatosan rajta tarthatta az idegenforgalom pulzusán a kezét, számos szakmaépítő kiválósággal (Zákonyi Ferenc, Boksay György stb.) találkozhatott.
– Zákonyi Ferenc kimagasló személyiség volt, akitől sokat tanulhattam. Mondanom sem kell, hogy gyakorlatilag a nulláról indultak elődeim, ám azt hamarosan észre kellett venniük, hogy Magyarország elsősorban az agrártermelésre és a turizmusra építheti jövőjét.
– Csakhogy az utóbbinak nem bolt hagyománya...
– Így igaz, de az 50-es évek végén már megalakultak az idegenforgalmi hivatalok, s voltak apróbb, biztatóbb elmozdulások.
– Miképp látta Balaton fejlődésének lehetőségét?
– Kezdetben ezt még nem tudták kihasználni. Ma már kevesen tudják, hogy az 50-60-as években elindult egy skandináv kereslet a tó iránt. A svédek meg akarták csinálni a Balatont, ám a politika akkor ezt nem engedte. Nem lehet tudni, mi lett volna az eredmény, de legalább a mienk maradt a tó.
Az viszont már mindenki előtt közismert, hogy a lassan beinduló tömegturizmus az NDK és az NSZK vendégeire épített. Olyan hihetetlen mértékben jelent ez meg, hogy alig tudták követni a vendéglátók. Ez jól is jött sokaknak, mert elindult a fizetővendég-szolgálat, a nagyon sokszor fekete Cimmer Feri, a sok-sok, ma már vitatható értékű büfécske stb.
Lassan nőtte ki magát a minőségi irányába történő fejlődés. Ehhez kellett egy sor kormányzati intézkedés (a természeti kincsek védelem és környezetüknek fejlesztése nélkül ez nem indulhatott volna el). Fővárosi mintára létrejöttek a Marina, Annabella, Európa típusú szállodák, ám ez még mindig a tömegturizmust jelentette, csak egy szinttel feljebb, mint korábban.
Nem szóltam még a tó érdekében létrehozott fejlesztésekről (állattartó telepek megszüntetése), infrastruktúra stb. Mindegyik közül azonban a Széchenyi terv volt az, ami a legjelentősebb volt.
Eltűnt tehát a tömegturizmus, s bekerültünk a nemzetközi vérkeringésbe. Megnőtt az igényszint is például a wellness, a gyógyturizmus stb. iránt
– Ebben a hol gyorsuló, hol megtorpanó folyamatban hol a helye Veiland Lászlónak?
– Az ágazat apró szereplőjeként igyekeztem a rendszert a leghatékonyabban kihasználni, működtetni. A ’90-es évek elején Veszprém megy turisztikai marketingje gyakorlatilag a nulláról indult. Eddig kb. 40 turisztikai pályázatot nyertünk, számos magyar és idegen nyelvű kiadványban terjeszthettük ennek eredményeit. Egyik legfontosabb célként kezeltük, hogy a hazai turizmus fellendüljön. 70% fölé nőtt Veszprém megyében a hazai turizmus. Sok országban ez 80% fölötti. Ne feledjük, a külföldi is odamegy, ahol a belföldi jól érzi magát!
– Mindeközben számos szervezetnek aktív tagja. Említsen ezek közül párat!
– Az Idegenforgalmi Hivatalok Szövetségének alelnöke, majd elnöke voltam, tagja voltam az Országos Idegenforgalmi Bizottságnak, s ma is tagja vagyok a Balatoni és a Közép-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottságnak. Az első perctől a Balatontouristot képviseltem egészen a részvénycsomag értékesítéséig. Ebben a marketing, a non profit és a profit tevékenység is megjelent). Ez áll talán legközelebb a szívemhez.
– Azért nem volt végig fáklyásmenet az eltelt három évtized, hiszen voltak buktatók is…
– A turizmus a béke iparága. Csak rend, fegyelem, békesség, tolerancia közepette működik. Ez a magyar politikáról nem mondható el, s a világpolitikában is számos befolyásoló tényező volt és van. Személyes harcot is kellett vívnom: sokszor ellenállásba ütköztem, az ösztönzők, a közgazdasági stb. helyzet miatt, de gáncsvető személyek is voltak. A legjobb a Széchenyi terv időszaka volt, de a „régi” világban a nagy szállodafejlesztések kora is ilyen volt. Remélem, a mostani pályázati rendszerek is újra segíthetik ezt a folyamatot.
– Zatkalik A. –
