Mert a gyakorlat bizony nem egészen ez. Hiszen a gyereknek sok minden kell: kaja, ruha, pelenka, stb. Amennyiben a család szerencsés, apa mindezt képes előrántani, sőt, extrákra is futja, a fagyitól a nyaralásig bármire. De ha a család „hétköznapi”, akkor hamarosan kibújik a szög a zsákból: anya is melózzon, vagy maradjunk a zsíros kenyérnél?!
Tehát leül a csalási kupaktanács, osztás, szorzás, kivonás összeadás, a végén meg a hümmögés. Ott van feketén-fehéren, hogy a végeredmény vagy nulla, vagy egy mínusz. Ez így nem mehet tovább. Vagyis mehet, ha a gyerek lábát satuba fogjuk, a ruhákat toldjuk, mi nem eszünk csak ő, vagy esetleg ha pisil vagy kakil, akkor kitartjuk az ablakon. Tehát nem mehet így tovább.
Apa kiborul, úgy érzi magát, mint egy herélt bika, és kibont egy sört. Vagy bort. Vagy mindkettőt. Persze nem egyet. Aztán kitalálja, hogy kimegy külföldre dolgozni, a gyerekkel meg majd „szkájpol”, így nem fog lemaradni az első lépésekről, szavakról, meg a többi cseppet sem mellékes dologról. Továbbá a kicsi is megtanul számítógépezni. Elvégre modern világban élünk, vagy mi.
Erre természetesen anya is kiborul. Kibont egy doboz zsepit. Vagy egy tábla csokit. Vagy mindkettőt. Aztán kitalálja, hogy visszamegy dolgozni, már ha van hova. A gyerek meg majd bölcsis lesz, persze ha van hova vinni. Mert hely az nincs. Magánban van, havi ötvenért, kajával együtt. Aztán anya kibont egy doboz fagyit, mert rájön, hogy annyit nem is keres, akkor sem, ha dolgozik.
Aztán apa meg anya ülnek bambán egymás mellett. Mert nem tudják, mi legyen. Nem sokára jobbnál jobb ötletekkel állnak elő. Apa vállal még két műszakot, anya meg borítékolni fog. Vagy kiköltöznek egy tanyára önellátni, esetleg belevágnak valami őrült jó vállalkozásba. Aztán lassan anya is iszik egy pohárka bort. A gyerek mindeközben békésen alszik.
Egyre közelebb ülnek egymáshoz a szülők, elmondják százszor, mennyire szeretik egymást, és a kisembert. Örülnek az egészségüknek, a nyugalmuknak, egymásnak. Aztán minden megy a maga útján. Megbeszélik, hogy nem is lenne baj, ha lenne még egy gyerek. Hiszen majdcsak lesz valahogy. Ahova a Jóisten báránykát ad, oda legelőt is. Összebújnak. Így növelik a születésszámot.
Persze ez csak egyféle – de gyakori – megoldás. A másik, hogy anya tényleg visszamegy a melóba. Mert hiába, a nagyszülők is dolgoznak még, nincs segítség. Ha menni kell, hát menni kell. Legalább önállóbb lesz a gyerek a bölcsitől. Meg állítólag ellenállóbb is, immunrendszerileg. Ez megnyugtató. Vagy nem? Ki tudja?! De ez már legyen egy másik történet…
