Tűz, akarat, harc
Bő egy hónap eltelt a legutóbbi blogom óta, amely időszak igencsak eseménydús volt számomra, illetve a csapattársak számára. A bajnokság után a megszokott 37 helyett csak 10 nap pihenőt kaptunk, amit egyáltalán nem bántunk, hiszen a magyar férfi kézilabda-válogatott – óriási örömünkre – részt vehetett a londoni olimpián. Emiatt nagyon szívesen dolgoztunk a nyári szünet alatt is, hiszen minden sportoló számára csodálatos dolog kijutni a játékokra. Aki már részt vett rajta, s tudja, hogy milyen élményt jelent, annak azért, aki pedig még nem, annak azért, hogy átélhesse ezt a szenzációs érzést. Összességében úgy gondolom, hogy nagyon jól sikerült a felkészülésünk. Noha a júniusi vb-selejtezők miatt sűrű volt a program, próbáltuk úgy alakítani a felkészülést, hogy az erőnlétünkkel ne legyen probléma a brit fővárosban, ahol kétnaponta kellett pályára lépni.
Fazekas Nándor
A csoportmeccseink nem sikerültek kifejezetten jól, hiszen csak a „kötelező” mérkőzéseket hoztuk. Ám azok sem jelentettek könnyű feladatot számunkra, Dél-Korea és Szerbia ellen is alaposan megizzadtunk. A legfontosabb azonban a továbbjutás ténye volt. Majd következett az Izland elleni negyeddöntő. Nagyon érdekes és izgalmas mérkőzést játszottunk. Rendkívül büszke vagyok arra a nyolcvan percre, s arra a tűzre, akaratra, harcra, amit ott bemutattunk. Ahogy a szurkolóknak, nekünk is örökre meg fog maradni az emlékezetünkben ez az összecsapás. Talán nem túlzás, hogy a győzelmünkre nem csak Magyarország, hanem az egész világ felkapta fejét.
A nemzeti csapat nagy sikerekre éhes és hivatott is
Az elődöntőben a svédek végig vezettek ellenünk, csak a végén tudtunk felzárkózni. Ekkor talán csak egy perc kellett volna ahhoz, hogy utolérjük őket, az ellenfél azonban volt olyan taktikus, hogy ezt magakadályozza. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült a fináléba jutnunk. Utólag azt mondom, hogy a svédek elleni elődöntőben talán könnyebb lett volna nyerni, mint a horvátok elleni bronzmeccsen. S abban is biztos vagyok, hogy a döntőben más találkozót vívtunk volna, mint tettük azt a 3. helyért. A horvát nagyon erős gárda, amely egyetlen mérkőzésen kapott ki a franciáktól az elődöntőben. Az utóbbi időben ők is mumusinak, nem igazán tudunk úgy kézilabdázni ellenük, ahogy kellene. A gallok ellen viszont mostanában jól ment a társaságnak. Sajnos azonban ez már történelem…
Utólag azt mondom, hogy egy csodálatos olimpián vagyunk túl. Közvetlenül a torna után picit szomorúak voltunk, hiszen a négy közé jutott alakulatok közül csak mi nem hozhattunk haza érmet, holott nagyon vágytunk rá. De összességében azt kell mondanom, hogy fantasztikus dolog, hogy a legjobb négy közé kerültünk. Napról napra egyre jobban tudjuk értékelni az elért 4. helyet, hiszen nagyon sok csapat eleve ki sem jutott a világ elitből, s a kijutottak zömét is megelőztük. Ez a csapat még mindig fiatal és nagy sikerekre éhes és hivatott is. Reméljük, hogy a következő években ezt ki is tudja használni.
Még a kiutazás előtt megígértem a családomnak, hogyha bejutunk a négybe, akkor kijöhetnek utánunk, hiszen nem tudom, hogy lesz-e még lehetőségem valaha ott szerepelni. A feleségem és a fiaim is nagyon boldogok voltak, hogy a helyszínen szurkolhattak nekünk, s nekem is sokat jelentett a jelenlétük.
Nagyon jó csapatszellem alakult ki Veszprémben
A hazaérkezés után nem sok időnk maradt pihenni, hiszen nagyon fontos feladat áll előttünk: klubszinten kell folytatnunk a munkát. Sok új játékossal, új edzővel és taktikával. Két nap pihenő és három-négy nap edzés után Németországba utaztunk egy nívós nemzetközi tornára, ahol nagyon erős csapatok vettek részt. Annak ellenére, hogy meglehetősen keveset tudtunk együtt edzeni, viszonylag jól játszottunk erős ellenfelek ellen. Vétettünk hibákat, de ezeket még ki lehet javítani a Bajnokok Ligája rajtig. A gárda mindenesetre túltette magát az olimpia megpróbáltatásain, s mindenki százszázalékosan koncentrál a klubfeladatokra.
Ami fontos, hogy már most nagyon jó csapatszellem alakult ki edzésen és azon kívül is. Régiek és újak rögtön jó barátságban lettünk egymással, ami nem is meglepő, hiszen nagyon sokszor találkoztunk a BL-ben, s jól ismertük egymást. De így közelről, csapattársként is gyorsan össze tudtunk szokni és nagyon jól megértjük egymást. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok edzés és mérkőzés kell még ahhoz, hogy teljesen összeszokjunk. Ebben segít bennünket a hétvégi felkészülési torna Tatabányán, majd egy hét múlva Párizsban.
Antonio Carlos Ortega érkezésével változtak a foglalkozások, ami szintén nem meglepő, hiszen minden edző másképp dolgozik. Pörgősebb edzéseket vezényel, más védekezést és támadást gyakorlunk. Az edzés előtt már fél-háromnegyed órával előbb meg kell jelennünk, hogy videózzunk. Az új taktikát mindenkinek le kell jegyzetelni, s otthon be kell magolni, hogy ezzel már ne kelljen külön foglalkozni az edzéseken. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a tréningeken már a kész feladatokkal tudjunk foglalkozni.
Végezetül megemlítem, hogy nagyon büszke vagyok Gergő fiamra, aki a hétvégi rangos nemzetközi tornán, a Cell-kupán ismét aranyérmet nyert az Éles Kézilabda Iskola korosztályos csapatával.
Fazekas Nándor
