Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. július 25. Kristóf, Jakab
Veszprém
22°C
2024. július 25. Kristóf, Jakab
Veszprém
22°C

Adva kapna a Veszprém FC

2012. augusztus 30. 11:36
A másodosztályban szereplő VFC márciusban kinevezett klubigazgatója, Horváth Győző szeretné bekapcsolni a klubot Veszprém és régiójának társadalmi, üzleti vérkeringésébe. Interjú.

– Az idénynyitó sajtótájékoztatón felidézte a márciusi érkezését, amikor is elmondása szerint meglepődött azon, Veszprémben mennyire negatív a foci megítélése. Ennyire rosszak voltak az első benyomásai?
– Valóban nem voltak túl kellemesek az első tapasztalataim – kezdte a beszélgetést Horváth Győző. Olyan helyi lakossal is találkoztam, aki arról sem tudott, hogy Veszprémben van labdarúgócsapat, s olyanokkal is, akik csak legyintettek a futball szó hallatán. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy a régi emlékek, esetleges sérelmek beleivódtak az emberek tudatába, s nem tudják elfogadni, hogy jelenleg egy teljesen újjáalakult klub működik. Két fiatal tulajdonos – akik maguk is játszottak a csapatban – hozta létre azt a gazdasági társaságot, amely működteti a Veszprém FC-t. Nagyon komoly munka folyik, mind tulajdonosi, mind szakmai szinten. Ezt bizonyítja, hogy az alakulat hat év alatt az NB II egyik élcsapata lett.


Horváth Győző

– Klubigazgatóként melyek a legfontosabb feladatai, hogy mindez pozitív irányba forduljon?
– Érkezésemkor a tulajdonosok által kitűzött legfontosabb feladatom az volt, hogy elindítsunk egy új klubmodellt, az előrelépés érdekében szervezetileg minél hatékonyabban működtessük a klubot. A marketing, a kommunikáció és az MLSZ-szel való kapcsolattartás mellett kiemelt célom, hogy minél több együttműködő partnert tudjak a klub köré csábítani. Mi ugyanis – a futballban korábban megszokottaktól eltérően – kölcsönös üzleti előnyök alapján történő együttműködést szeretnénk kialakítani Veszprém és régiójának gazdasági és társadalmi szereplőivel. Ez azt jelenti, hogy – többek között promócióival vagy a megújult honlapunkon történő cégbemutatóval – szeretnénk ellenszolgáltatást nyújtani a támogatóink számára. Nem várunk tehát senkitől adományt, szeretnénk megdolgozni a támogatásért.

– A fentiekhez nyilván szorosan illeszkedik a támogatói klub gondolata.
– Így van. Azok számára, akik megtisztelnek bennünket azzal, hogy együttműködő partnereink lesznek, helyet biztosítunk a támogató klubban. Így ők napra pontos tájékoztatást kapnak a klubbal kapcsolatos történésekről, a pénzügyekről, az általuk biztosított anyagi források felhasználásáról. Emellett kérjük az ötleteiket a jövőbeni tervek kialakításához, a marketing stratégia elkészítéséhez, s egy hosszú távú üzleti modell működtetéséhez.

– Mennyire nehéz feladat támogatókat bevonni egy olyan városban, ahol a kézilabda örvend a legnagyobb népszerűségnek?
– Rettentően nehéz. Az eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy vannak olyan gazdasági társaságok, amelyek részéről látszik a szándék, de nincs abban a helyzetben, hogy támogatni tudjon. A multinacionális vállalatok itteni egységeinek marketing stratégiájában pedig nem igazán játszik szerepet a futball vagy akár a sport. Mellettük minden bizonnyal van egy olyan réteg, amely tudna támogatni bennünket, a döntő többségük azonban már a kézilabda mellett áll. Az a feladatunk, hogy megtaláljuk azt a réteget, amely potenciális partnerünk lehet, s mindemellett persze számítunk a társasági adókedvezményből származó támogatásokra is, amelynek folyósításával további adókedvezményekhez juthat a támogató gazdasági társaság. Ugyanakkor eszünk ágában sincs rivalizálni a kézilabdával, hiszen nekünk is érdekünk, hogy ez a sportág továbbra is világhírű legyen Veszprémben.

– Milyen elképzelési vannak a nézőszám növelésére?
– Szeretnénk legalább a duplájára emelni a nézőszámot, amelynek egyik lehetőségét a bajnokság átszervezése adja. Ennek köszönhetően már idén is nagy küzdelem várható, jövőre pedig, ha a terveink realizálódnak, tagjai leszünk annak az egycsoportos NB II-nek, ahol jóval kiélezettebb meccsek lesznek.

A másik elem a kommunikáció. Szeretnénk a szurkolókkal napi kapcsolatot kialakítani, ezért havi rendszerességgel tervezzük szurkolói estek megtartását. A tervek szerint egy játékos és a vezetőedző, valamint egy külső meghívott részvételével zajlana egy teljesen kötetlen beszélgetés. Emellett folyamatosan próbálunk közönségcsalogató eseményeket – tombolasorsolás, ünnepélyes kezdőrúgás stb. – szervezni. Tudjuk azonban hogy a legfontosabb nézőszám növelő tényező a jó játék és a jó mérkőzések.


A VFC NB II Nyugati csoportban szereplő 2012/13-as együttese (fotó: veszpremfc.hu)

– Vízválasztó idény előtt áll az egyesület, amelyben csak az első öt helyezett számára garantált a bennmaradás.
– A veszprémi labdarúgásnak nagyon komoly hosszú távú tervei vannak, amelyek megvalósításához a második vonalban kell maradni. Azoknál a csapatoknál, amelyek idén nem tudnak megragadni az NB II-ben, nagy valószínűséggel hosszú időre vissza fog esni a futball iránti kereslet. Természetesen az első ötben szeretnénk végezni. A szakma jó kezekben van és a keret is megfelelő ennek eléréséhez. A 6-11. helyezettek osztályozót játszanak, ami nagyon rizikós, mi ezt szeretnénk elkerülni és nyugodtan készülni a következő bajnoki évre.

– Rátérve a sportszakmára: két meccsen négy pontot gyűjtött a társaság. Elégedett az eddig látottakkal?
– Kifejezetten elégedett vagyok a csapattal, főleg annak tudatában, hogy a bajnokság kezdetére három alapemberünk is kiesett. Ennek ellenére Pakson fölényes győzelmet arattunk, most szombaton pedig két góllal vezettünk hazai pályán. Ekkor semmilyen jel nem utalt arra, hogy ne mi hagyjuk el győztesen a pályát, a vége aztán döntetlen lett, de ilyen a futball. Úgy vélem, hogy az igazi megmérettetés pedig vasárnap Gyirmóton vár ránk. Nagyon bízom a fiúkban, mert egy remek gárda, egységes csapat alakult ki Veszprémben.

– A korábban Gizella VSE néven működő női együttes ettől az idénytől már a VFC kötelékében folytatja szereplését.
– Egy időben történő kétirányú megkeresésről beszélhetünk, hiszen az igények egyszerre merültek fel. A lányok örültek, hogy a továbbiakban a Veszprém FC működteti a női labdarúgást, mi pedig úgy gondoljuk, hogy hosszútávon csak azok a sportszervezetek tudnak fennmaradni, amelyek többféle funkciót is ellátnak. Az MLSZ-nél már a korábbi klublicenc szabályzatok kidolgozásánál is téma volt, hogy kötelezően előírnák a csapatoknak a női együttesek szerepeltetését. Emellett mindenki láthatja, hogy a női labdarúgás egyre népszerűbb. A megállapodással tehát a női foci és a Veszprém FC is csak gazdagodott.

– Októberben ünnepli százéves jubileumát a veszprémi labdarúgás. Mit terveznek a jeles alkalomra?
– Terveink szerint október 13-án kerülne sor az ünnepségre, amelyet családi napként szeretnénk megrendezni az utánpótlás együttesek, a női labdarúgók és az öregfiúk részvételével. Kísérő programként koncerteket, kirakodóvásárt tervezünk a nap végén tűzijátékkal. Szeretnénk méltó módon megünnepelni a kerek évfordulót, amelyre egyébként nem sok klub készülhet. Mint mindenhez, ehhez is támogatásra lenne szükség. Bízunk azonban abban, hogy ez egy olyan kiemelkedő esemény Veszprém számára, amelynél ez nem jelent problémát.

A centenáriumhoz kapcsolódik az általunk meghirdetett társadalmi felelősségvállalás napja is, amelyhez kérjük a magánszemélyek, gazdasági társaságok, civilszervezetek kapcsolódását és segítségét. A tervek szerint egy kijelölt szeptemberi napon összegyűlnénk, s a felajánlott alapanyagok felhasználásával kicsinosítanánk a stadiont és annak környékét, hogy az ünnepséghez méltó körülmények fogadják a látogatókat.


Nem gondolkodnak edzőváltásban

A hét elején a sportnapilapban felröppent a hír, mely szerint az élvonalban szereplő Lombard Pápa a veszprémiek vezetőedzőjét, Vágó Attilát szemelte ki kispadjára. Horváth Győző azonban érdeklődésünkre emlékeztetett, hogy a szakembert szerződés köti a Veszprémhez, így nem gondolkodnak edzőváltásban. Úgy tekintik, hogy továbbra is Vágó a VFC vezetőedzője.

Zatkalik Dávid

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.