A Közép-Dunántúli Regionális Pedagógiai Intézet a közelmúltban adta át Némethné Károlyi Jolánnak a Deák Ferenc Általános Iskola történelem tanárának a Pro Talento-díjat. Az elismerés kapcsán vele beszélgettünk a pedagógus pályáról, annak értékeiről.
„Csak tanítani akartam, semmi mást”
„Óriási hatással volt rám, amikor az általános iskola első osztályában találkoztam a tanító nénimmel. Mindenki csak őt figyelte. Ez teljesen elvarázsolt. Fantasztikus volt, ahogyan irányította az egész osztályt. Akkor határoztam el, hogy tanító leszek. Az évek múlásával ez csak annyiban változott, hogy tanító helyett tanár akartam lenni, történelem szakos tanár. És az lettem. Több évtizedes pályám alatt egyszer sem gondoltam arra, hogy elhagyom a katedrát, hogy másba kezdek. Én csak tanítani akartam, semmi mást. Ebben a nyugodt pályafutásban nagy szerepe volt a családomnak. Kezdetben szüleimnek, majd a férjemnek. Ők teremtettek nekem olyan biztos hátteret, amelyre támaszkodva óriási energiákat tudtam fektetni a tanításba.”
„A gyerekekhez mindig tisztelettel és szeretettel közeledtem”
„A tanítást nem szakmának, hanem hivatásnak tekintem. Ezt nem lehet félgőzzel csinálni, ez teljes embert igényel. Csak így érdemes minden nap bemenni az iskolába.
A legfontosabb, szeretettel közeledjünk a gyerekek felé. Ez az alfája-ómegája a tanári pályának. És ezt visszakapjuk. Ha nem is azonnal, de előbb utóbb biztos. Még nagyon fontos, és ez a szeretetből fakad, hogy tiszteljük a tanítványunkat. Soha ne bántsuk meg, soha ne alázzuk meg, mert az megbocsáthatatlan. Hibázhatunk, de akkor kérjünk elnézést. A problémákat pedig meg kell oldanunk, és nem szabad magunkkal cipelni vagy állandóan éreztetni a gyerekekkel.
Egy tanárnak egész életében arra kell törekednie, hogy mindig jobb legyen, hogy állandóan fejlődjön. Tökéletesek nem lehetünk. Sokszor visszajelzést a munkánkról, arról, hogy jól cselekedtünk vagy sem évek múlva kapunk. De egy biztos, gyerekben soha nem csalódtam. Ha voltak nehéz pillanataim velük kapcsolatban, akkor is elsőként magamba néztem. Átgondoltam, miben hibázhattam. A diák egy tükörkép, amibe minden nap belenézünk.
Egy tanár már a megjelenésével nevel. Ahogyan bemegy egy osztályba, ahogyan megszólítja a gyerekeket, ahogyan a tanítja a tárgyát. Nekem a történelmet kell megszerettetnem a diákjaimmal. És annál szebb dolog kevés van, mint amikor látom, hogy napról napra jobban nyílik ki a szemük, hogy egyre jobban értik, amit mondok."
„Változásra szükség van”
„Az oktatásban pozitív irányú változásokra van szükség. A mostani átalakítást is ennek kell felfogni. Minden változás nehéz. Nem szeretjük a bizonytalanságot. De úgy kell felfognunk, hogy a mostani változások pozitívak lesznek.
A változásra szükségünk van. Évek óta nincs kontroll a tanár munkájában, nincs szakfelügyelet. Emlékszem, a pályám kezdetén volt szakfelügyelői rendszer. Arra is emlékszem, hogy sokszor nem volt pozitív. De ennek az ellenőrző szerepnek segítőnek kell lenni, és akkor nagyon nagy szükség van rá.
Mint ahogyan a pedagógus életpálya modellre is. Meg kell becsülni anyagilag is a tanárokat. Nagyon sok kiváló tanár hagyta el a pályát, vagy vállalt, vállal munkát a tanítás mellett. Ne csak szeretetből, hivatástudatból menjen, maradjon a tanár a pályán, hanem ismerjék el anyagilag is a munkáját."
