Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Országos birkózó bajnokságnak ad otthont Veszprém / A sportág különleges támogatottságban részesül városunkban

2008. október 6. 18:27
Rangos sporteseménynek ad otthont Veszprém október 11-12-én. Szombaton és vasárnap a Vetési Albert Gimnázium Tornacsarnokában rendezik az U-23-as Kötöttfogású Birkózó Országos Bajnokságot. A 12-13 éves fiatal versenyzőknek megrendezendő nemzetközi megmérettetésre az egész Kárpát-medencéből érkeznek magyar birkózók.

Az önkormányzat nagyon komolyan gondolja a veszprémi birkózósport támogatását, ezért minden tőle telhetőt megtesz a verseny sikeréért – mondta Porga Gyula alpolgármester hétfői sajtótájékoztatóján. Gáspár Tamás, a Magyar Birkózó Szövetség igazgatója is úgy látja, hogy Veszprémben fontos szerepet tölt be a sportág, ezen belül az utánpótlás, a gyerekek nevelése.

A szövetség számára nemcsak az a cél, hogy a birkózó klubok olimpiai bajnokokat neveljenek, hanem az is, hogy minél több gyereket becsalogassanak a birkózó termekbe, és így a megfelelő útra tereljék őket. A birkózás megtanítja a gyerekeket erkölcsösen élni és tisztességesen küzdeni – mondta Gáspár Tamás. Úgy véli, ez a veszprémi verseny teljes mértékben szolgálja céljaikat, sőt abban a tekintetben példaértékű, hogy az egész Kárpát-medencéből érkeznek birkózók, ami segíti a magyarság összetartását, és egyben erősíti a mezőnyt, növeli a rendezvény színvonalát is.

A sporteseményt a Veszprém Megyei Sportszövetség, a Veszprém Megyei Birkózó Szövetség (VBSz), a Veszprémi Dózsa Sport Klub és a Néró Sport Kft. közös erővel szervezi.

A munkálatokat már áprilisban elkezdték, a jó csapatmunka mellett az is megkönnyítette a dolgukat, hogy idén már harmadik alkalommal rendeznek nemzetközi diákversenyt, a munka gyümölcse most kezd el igazán beérni. Ezt bizonyítja, hogy a felnőtt országos bajnokság után a második legrangosabb hazai magyar bajnokságot rendezhetjük a hétvégén – mondta Hegedüs László, a VBSz elnöke.

Németh Attila, a Néró Sport Kft ügyvezetője, a VBSz titkára úgy látja, a rendezvény sikere abban rejlik, hogy a támogatóik nemcsak anyagilag járulnak hozzá a rendezvény sikeréhez, hanem humánerőforrás tekintetében is. Mindenki a veszprémi birkózás sikeréért dolgozik, teljes mellszélességgel mögöttük áll a Magyar Birkózó Szövetség is, így a viszonylag kis költségvetés ellenére minden lehetőséget biztosítani tudnak. A két versenyre már most több mint 200 sportoló nevezett, és ez a szám várhatóan még tovább fog emelkedni. Aki kilátogat erre a küzdelmes hétvégére, élőben láthatja versenyezni a Pekingi Olimpián ezüstérmet szerző Fodor Zoltánt. Még az esti órákban is érkeznek nevezések, ma például Székesfehérvárról, Adonyból és a szlovákiai Somorjáról.

A sajtótájékoztató után az érintettek egy kávé erejéig betértek Debreczenyi János, polgármesterhez is. A jövőbe tekintve már egy világverseny közös megrendezéséről is szót ejtettek...

Németh Attila
további cikkek
Úszó Eb: negyvenegy fős magyar csapat, három veszprémivel úszás Úszó Eb: negyvenegy fős magyar csapat, három veszprémivel Negyvenegy fős lesz a magyar csapat júniusban a belgrádi Európa-bajnokságon: a medencés szakágban 15 férfi és 18 női versenyző, a nyílvízi viadalokat illetően négy-négy sportoló várja a kontinensviadalt. A keretben a Balaton ÚK Veszprém háro kiválósága, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid és Sárkány Zalán is ott van.  tegnap 20:40 Női kézilabda Eb: ismét egy csoportban a svédekkel a magyar válogatott női kézilabda-válogatott Női kézilabda Eb: ismét egy csoportban a svédekkel a magyar válogatott A magyar női kézilabda-válogatott a svéd, az észak-macedón és a török válogatottal szerepel együtt a debreceni A csoportban a téli magyar-osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságon. tegnap 20:28 Találkozzon a füredi bestselleríróval! Találkozzon a füredi bestselleríróval! Ismét egy exkluzív kávézásra hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a szerencsések Karády Annával, a népszerű bestselleríróval találkozhatnak a Vehir.hu jóvoltából, aki olyan sikerkönyveknek a szerzője, mint A füredi lány, vagy éppen a Zserbó. A jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken regisztrálnia. A sorsolás után a szerencsések részt vehetnek a kötetlen hangulatú találkozón, ahol feltehetik kérdéseiket az írónőnek. tegnap 22:32 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.