- Milyen a VMK-val a kapcsolatotok?
- Már eddig is több kötelék fűzött minket a VMK-hoz. Egyrészt a Kabóca Bábszínház a Városi Művelődési Központban alakult meg, másrészt a gazdasági ügyeinket jelenleg is ők intézik. Azt, hogy újra egy épületben vagyunk, még meg kell szokni. Szerencsére teljesen külön szárnyat kaptunk, úgyhogy nem akadályozzuk egymás munkáját.
Székely Andrea
- Miben változtak a körülmények, amikben dolgoztok?
- Sajnos kisebb lett a helyünk, így a kellékeink tárolása gondot okoz. Ezt a problémát talán egy, a HEMO felújítását célzó pályázattal majd meg lehet oldani. A körülményekhez képest eddig sikerült mindent elhelyezni; az eddigi funkciókat kialakítani, ugyanúgy lesz babaszínház és játszószoba. A másik nagy változás, hogy a színpad sokkal nagyobb, mint az előző épületünkben, igaz közösen használjuk a VMK-val. Ez később nagyobb szabású előadásoknak és rendezvényeknek is otthont adhat. Ami után azonban nagyon fáj a szívünk, az az udvarunk. Az előző helyen tarthattunk szabadtéri előadásokat, volt hintánk és kinti szabadtéri játékaink. Sajnos ezeket a lehetőségeket a költözéskor hátra kellett hagynunk.
- A közönség miben változott?
- Már vannak érdeklődők a környékről. A lakótelepen sok gyerek él, és reményeink szerint meglátogatnak minket a szüleikkel. Igaz a költözéssel lehet elvesztettük az előző épülethez közelebb élő embereket, de abban reménykedünk, hogy ők is ellátogatnak hozzánk a jövőben! Mindenesetre itt nagyobb a forgalom, ezért reméljük látogatóból is több lesz.
- Milyen munkák várnak most rátok?
- A VMK-val való szorosabb összefogás egy-egy új program megszervezésével, a közelebb élő közönség, a nagyobb színpad új lehetőségekkel kecsegtet. A helyszín első hivatalos kabócás eseménye a Mesefesztivál lesz, amit szeptember 20. és 23. között rendezünk meg. Ezzel nyitjuk az évadot is, ez lesz a bemutatkozónk a Táborállás parkban. Azt, hogy a közönség hogyan fogad minket az új helyen és hányan látogatnak majd el a programjainkra és előadásainkra, csak utólag tudom megmondani. Azt viszont már érezzük, hogy van érdeklődés itt is a produkcióink iránt!