Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Közös hőseink

2012. október 6. 16:05
Ünnepi megemlékezést tartott október 6-a alkalmából az örmény, lengyel, és ukrán kisebbségi önkormányzat a Török Ignác utcai emléktáblánál.


(Fodorné Jobbágy Éva)

Fodorné Jobbágy Éva, a Veszprémi Örmény Kisebbségi Önkormányzat képviselője köszöntötte az ünneplőket. Elmondta, az örmény kisebbség lassan 15 éve avat táblákat a két örmény származású aradi vértanú, Kis Ernő és Lázár Vilmos emlékére.


(dr. Őze Sándor)

Dr. Őze Sándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense beszélt az aradi vértanúk kivégzésének körülményeiről, és arról, hogy a mártírok a cselekedeteikkel újrafogalmazták az országért való kiállást és az összetartozás tudatát. Elhangzott, a mai magyarság ezekből az újrafogalmazott értékekből nőtt ki, és ezt hordozza magában. A docens a történelmet futóhomokhoz hasonlította, amely lassan eltemet és eltüntet mindent. Azonban vannak olyan emlékek és értékek, amik irányt mutatnak nekünk, és amikhez igazodnunk kell.


(Alex Avanesian)

Alex Avanesian, az Országos Örmény Önkormányzat elnöke az eseményen adott át két Kis Ernő-Lázár Vilmos-díjat azoknak, akik sokat tettek a magyarországi örmény kultúráért.

A díszőrség bevonulása után az emlékműre koszorút helyeztek el az örmény, az ukrán, a lengyel önkormányzat, a Veszprémben állomásozó katonák, az Örmény Kultúráért Alapítvány, a Lokálpatrióták és a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselői. A város nevében Porga Gyula polgármester koszorúzta meg az emlékművet.

Horák János
további cikkek
Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. tegnap 19:06 Rekordérdeklődés mellett zajlott az V. Szakmaszombat Veszprémi Szakképzési Centrum Rekordérdeklődés mellett zajlott az V. Szakmaszombat A Veszprémi Szakképzési Centrum (VSZC) által szervezett V. Szakmaszombat idén is hatalmas sikert aratott, hiszen a szeptember 28-án megrendezett eseményen több mint 1500 látogató fordult meg. A pályaválasztási nyílt napnak immár hagyományosan a Veszprémi SZC Jendrassik–Venesz Technikum adott otthont, ahol a térség hét szakképző intézménye mutatta be teljes képzési palettáját. tegnap 13:28 Egy korszak lezárult, a közös munkáért pedig köszönet jár Navracsics Tibor Egy korszak lezárult, a közös munkáért pedig köszönet jár Június 9. után kiderült, hogy idén októbertől több polgármester már nem folytatja a közösségért végzett munkáját. Valamelyik településvezető maga döntött úgy, hogy nem indul újra a tisztségért, mások az önkormányzati választás demokratikus versenyében maradtak alul. A tapolcai régióban most ezek a polgármesterek gyűltek össze utoljára együtt, akiket a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor köszöntött. tegnap 16:31 Vörös árnyalatot kapott a borszalon kultúra Vörös árnyalatot kapott a borszalon A koncepció ugyanaz volt, mint májusban, mégis sok részletében más volt a szeptemberi Veszprémi borszalon, mint az említett tavaszi debütálása a helyi kulturális és gasztrorendezvények között. Péntek este a Várban az MTA-VEAB borospincéjében és udvarán a kora őszi alkonyattól egészen sötétedésig zajlottak a kóstolások és kötetlen beszélgetések. tegnap 9:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.