2022. január 19.
//
Sára névnap

Megkezdődött a nagy birkózó seregszemle / Vasárnap az olimpiai döntős Fodor Zoltánt is láthatjuk a szőnyegen

2008. október 12. 9:29
Az Összmagyar Diákbajnoksággal megkezdődött a XI. Vénis Sándor Emlékverseny a Vetési Albert Gimnázium Tornacsarnokában. A város és a megye sportvezetői mellett több olimpiai- világ- és Európa-bajnok birkózó is megtisztelte jelenlétével a rangos sporteseményt.
Csik Ferenc, a Veszprém Megyei Sporttanács elnöke szerint nagy ütemben fejlődik a magyar és ezen belül a veszprémi birkózás, nemcsak a sporttevékenység, hanem a rendezvényszervezés terén is. Gáspár Tamás, a Magyar Birkózó Szövetség igazgatója örül annak, hogy ilyen jó együttműködést sikerült kialakítaniuk a veszprémi tagszövetséggel, és példaértékűnek nevezte a helyi szervezést. Veszprémben érezhetően pezseg a sportélet, és itt nemcsak a birkózásra, hanem a többi sportágra is gondolok. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan világversenynek is otthont adhat Veszprém – mondta Gáspár Tamás.

A mérkőzések világversenyek lebonyolítására alkalmas szőnyegeken, nemzetközi bírókkal, elektronikus eredményjelzőkkel kerülnek lebonyolításra.

Debreczenyi János polgármester, a verseny fővédnöke is megtisztelte jelenlétével a rendezvényt. Köszöntőjében méltatta a birkózók mentalitását, és a veszprémiek aktív jelenlétét a sportág vérkeringésében.



A diákverseny értékelésénél a sportvezetők kiemelték, hogy már ebben a korosztályban is rendkívül színvonalas küzdelmek zajlottak, ami pozitív előjel a sportág fejlődése szempontjából.

Vasárnap 9:00-tól az U-23-as Kötöttfogású Országos Bajnokság küzdelmei következnek. A verseny rangját demonstrálja, hogy olyan eredményes birkózók is indulnak, mint például Fodor Zoltán, aki a Pekingi Olimpián ezüstérmet szerzett. Aki kilátogat a rendezvényre, biztosan izgalmas, színvonalas küzdelmeket láthat.

Németh Attila

További cikkek

Karnyújtásnyira a felsőházi rájátszás
Karnyújtásnyira a felsőházi rájátszás
Utolsó hazai mérkőzését vívja péntek este a futsal élvonal alapszakaszában a Veszprém, amely a vendég Kistarcsa legyőzésével bebiztosíthatja felsőházi tagságát.
A magyarokra csak egy párharc vár a vb-selejtezőben
A magyarokra csak egy párharc vár a vb-selejtezőben
A magyar férfi kézilabda-válogatottra csak egy párharc vár a jövő évi világbajnokság selejtezőjében, mert az első fordulóban nem kell pályára lépnie.
Vladan Matics szerint egyszerűen nem bírta a nyomást a magyar válogatott
Vladan Matics szerint egyszerűen nem bírta a nyomást a magyar válogatott
Vladan Matics, a férfi kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya szerint egyszerűen nem bírta a nyomást a magyar csapat az Európa-bajnokságon.
Évet értékelt az MSZP-LMP-Párbeszéd frakció
Évet értékelt az MSZP-LMP-Párbeszéd frakció
A célokkal egyetértenek, konstruktív javaslataikkal és építő jellegű kritikáikkal azok elérését szeretnék segíteni az ellenzéki frakció képviselői – hangzott el Hartmann Ferenc és Gerstmár Ferenc szerdai évértékelő sajtótájékoztatóján.
Együttműködési megállapodást kötött a Táncsics technikuma és a jégkorong-egyesület
Együttműködési megállapodást kötött a Táncsics technikuma és a jégkorong-egyesület
A kétoldalú megállapodással a jó tanuló, jó sportoló értékrendet erősítené a VSZC Táncsics Mihály Technikum és a Veszprémi Jégkorong Sportegyesület Veszprém Fiatal Sportolóiért Közhasznú Alapítvány.