Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Határon túli kapcsolatokat épít a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány / A Vajdaságban jártak

2008. október 13. 12:52
Elsőként Szerbiában járt és a vajdasági magyarokkal vette fel a kapcsolatot a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány delegációja. Dr. Horváth Zsolt elnök, kistelepülések polgármestereivel, intézményvezetőkkel, civil szervezetek vezetőivel látogatott el a határon túlra, ahol több vajdasági szervezettel, civil egyesülettel is a további együttműködés lehetőségéről tárgyaltak. Topolyának egy kulturális műsort vittek ajándékba – ezzel is jelezve, hogy kapcsolódásunk alapja a közös kultúra és a közös gyökerek, cél pedig hagyományainknak és közös értékeinknek a megőrzése, átadása a következő generációnak. A delegációt Fenyvesi Ottó író, költő kalauzolta, aki 1991-ben a dél-szláv háború ideje alatt települt át Topolyáról Veszprémbe.
Szabadka, Topolya, Elemér, Újvidék, Zombor – két nap alatt 5 várost jártak végig az alapítvány tagjai, mindenütt kapcsolódási pontokat, és a további együttműködés lehetőségeit kutatva. Horváth Zsolt országgyűlési képviselő, a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány kuratóriumi elnöke a Vehírnek úgy fogalmazott, kapukat szeretnének nyitni, s a civil szervezetek összefogásában határokon átívelő kötelékekre lelni. Mivel az alapítvány hamarosan két éves lesz, több pályázat benyújtására lesz lehetőségük, az Európai Unión belül pedig egyre több az olyan célzott támogatás, mely a nemzetösszetartást, a határon túliakkal való kulturális együttműködést célozza. Úgy tervezik, hogy a Vajdaságban, Erdélyben, a Kárpátalján, és Felvidéken rendszeresen tennének látogatást, hogy ötletekkel, közös programokkal és anyagi forrásokkal is segítsék az ott élő magyarság törekvéseit. Elsőként a Délvidékre esett a választás – már csak azért is, mert talán ez az az elszakadt területünk, amire a legkevesebb figyelmünk irányul, továbbá olyan kísérőre találtak, akinek kapcsolatrendszerére építeni tudtak.

Fenyvesi Ottó író, költő 1991-ben a délszláv háború idején jött át Magyarországra Topolyáról. A közelmúltban szülőföldjének legnagyobb művészeti elismerésében, Nagyapáti Kukac Péter díjban részesült. Az út során a házigazda szerepét az első magyar naiv festőművész nevét magára vett, Nagyapáti Kukac Péter Hagyományőrző és Néprajzkutató Egyesület vállalta – velük közös szervezésben mutatták be szombat este a topolyai színházteremben azt a kulturális műsort, melyet az alapítvány ajándékba vitt a vajdasági magyaroknak a Pannontájról. Fenyvesi Ottó összeállításában a szentgáli Szűrös Együttes tartott néptáncbemutatót, Rábai Zsanett, a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad előadóművésze, valamint Berzevici Zoltán irodalmi műsort adtak, Fenyvesi Ottó pedig saját versét mondta el a közönségnek.


Fenyvesi Ottó


Kovács Lászlótól, a Nagyapáti Kukac Péter Hagyományőrző és Néprajzkutató Egyesület elnökétől megtudtuk, hogy kevés a lehetőség a magyar kultúra ápolására, illetve programok szervezésére Topolyán. 2002-ben azért hozták létre saját egyesületüket, hogy önerőből támogassák a továbbadható értékeket, de sajnos kevés az anyagi forrás. A közelmúltban rendbe tették és megnyitották a topolyai tájházat, vagy skanzent, mely az 1800-as években épült és bepillantást enged a 18. századi vajdasági magyarok életébe, mindennapjaiba. Programjaik nagy részét, itt a tájházban, illetve annak udvarán tartják, melyeket az ősi magyar hagyományokra építenek, mint például a kukoricahántás, csuhézás és az ezt követő csuhébaba-készítés. A magyarok kulturális műsorát közel százan tekintették meg szombat este a topolyai mozi színháztermében.

Szintén hosszú távú kapcsolat alapjait tették le Zomborban, ahol a Magyar Polgári Kaszinó vezetőjével találkoztak. Ez a szervezet a legrégebbi, még ma is működő magyar egyesülés. A Kaszinó épületét, ahol rendre találkozik egymással a csekély számú zombori magyarság lassan, lépésről, lépésre tudják csak felújítani. A település nevezetessége, hogy itt született a 13 aradi vértanú tábornok egyike, Sweidel József. Emlékművét, akár csak a Rákóczi szobrot a szerbek lebontották és beolvasztották, hogy a fémből szerb emlékművet emeljenek. A Magyar Polgári Kaszinó azért küzd, hogy Sweidel emléktábláját elhelyezhessék a szülőházán, de a szerb politikai vezetés szerint ennek ideje még nem érkezett el. A márványtáblát, melyet minden évben ünnepélyes keretek között koszorúznak meg október 6-án a Magyar Polgári Kaszinó udvarán, egy falra rögzítették

A Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány delegációja Eleméren Kiss Ernő tábornok kriptájánál, Zomborban Sweidel József tábornok emléktáblájánál koszorúzott.

Részletes úti beszámoló további érdekességekkel hamarosan, Színes rovatunkban olvasható!

Füssy Angéla
további cikkek
Ötmilliárd forint az államtól szociális tűzelőanyagra közélet Ötmilliárd forint az államtól szociális tűzelőanyagra Ötmillárd forintot biztosít a kormány a szociális tűzelőanyag programra, amellyel az önkormányzatok támogatják a rászorulókat, mondta Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztzési miniszter Pusztamiskén, ahová már meg is érkezett ez a támogatás. ma 10:22 Kádártára is megérkezett a karácsonyi hangulat közélet Kádártára is megérkezett a karácsonyi hangulat Szombat délután igazi közösségi ünnepet tartottak a kádártaiak. A falukarácsonyon a programokból az óvodás kortól a nyugdíjasokig mindenki kivette a részét, miközben finom italokkal és jó kedvvel készültek az év legszentebb ünnepére. ma 10:13 Higgyük el egymásról, hogy jóra vagyunk teremtve! advent Higgyük el egymásról, hogy jóra vagyunk teremtve! Az utolsó, azaz a szeretet gyertyáját is meggyújtották a Veszprém adventi koszorúján. A ceremónián Udvardy György, veszprémi érsek és Ovádi Péter, országgyűlési képviselő is köszöntötte a Kossuth utcán összegyűlt embereket. ma 10:15 Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Orbán Viktor Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Új realitás jön, új dolgok fognak történni - értékelte a miniszterelnök az amerikai elnökválasztást szombaton Budapesten, nemzetközi sajtótájékoztatón. Orbán Viktor úgy fogalmazott: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába. tegnap 12:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.