Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Átépülhet a Hungaroring

2012. október 21. 16:29 // Forrás: MTI
A Hungaroringen nagy változások lehetnek a közeli jövőben, a pálya nyomvonala is változhat. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A mogyoródi Forma-1-es versenypályával kapcsolatos elképzelésekről a Népszabadság Online-nak Gyulay Zsolt nyilatkozott, akit a héten neveztek ki a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. élére, ám ezzel együtt a Hungaroring Sport Zrt., az F-1-es pályát működtető cég igazgatóságának elnöki posztját megőrzi.

"Szerintem komoly esélyünk van arra, hogy az európai helyszínek közül mi azok között legyünk, akik megtarthatják a futamukat. Fontos hangsúlyoznom: meg kell találni azt az optimumot, hogy mi az, amit érdemes a ringre költeni, és mi az, amit már nem, hiszen már így is jól kihasználjuk a pályát" - válaszolta a nol.hu-nak adott interjúban arra a felvetésre, hogy a Hungaroring mellett az elmúlt tíz évben nagyon elment a konkurencia, s ha nem lesz komolyabb beruházás, a nagydíjat hosszú távon aligha lehet itthon tartani. Hozzátette: 2016-ig van szerződés, és "egy-két feltételnek kellene teljesülnie ahhoz, hogy 2021-ig hosszabbítani tudjunk".

"A kormánytól pozitív hozzáállást tapasztalok, összességében úgy látom, van esélyünk egy következő hosszabbítást elérnünk" - jelentette ki Gyulay, aki szerint az már nem elég, hogy újraaszfaltozzák a pályát, s úgy tűnik, kevés az egy előzési zóna is a célegyenes végén, még egyet ki kellene alakítani.

"Szerintem nagy haszna lenne annak, ha a pályát frissítenénk, és még egy előzési zóna bekerülne a vonalvezetésébe. Az új aszfaltozással, rázókövek cseréjével együtt ez a projekt, azt gondolom, egymilliárd forint alatti összegből kigazdálkodható. Ezenfelül azon is dolgozunk, s erre készülnek tervek, hogy Mogyoród és Kerepes lakosságának jobb hangcsillapítást biztosítsunk. A logikus az lenne, ha a pályához ilyen mértékben hozzányúlunk, akkor ezt a munkát is akkor végezzük el" - nyilatkozott Gyulay, aki szerint e feladattal, ha sikerül hosszabbítani, 2014-ben végezhetnek.

Az interjúban olimpiai bajnok kajakosként és a MOB elnökségi tagjaként Gyulay azt is kifejtette: Janics Natasa, aki a jövőben szerb színekben akar versenyezni, alighanem rossz tanácsadókra hallgatott döntése meghozatalakor.

"Natasát az édesapja hozta Magyarországra, és Rozsnyói Katalin csinált belőle kajakost, ezért elsősorban Kati néninek tartozik köszönettel. Magyarországon lett olimpiai bajnok, amikor jött, nem volt az. Hazai edzők munkája van benne, hát miért ne járna a pénz? A 150 ezer eurós kivásárlási összeget pedig egyszerűen jelképesnek tekintem."
 

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.