Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szerepátvétel a Marica grófnőben

2012. november 13. 16:19 // Forrás: Veszprémi Petőfi Színház
Az anyai örömök elé néző Szűcs Krisztina helyett Varga Szilvia veszi át Liza szerepét a Marica grófnő című nagyoperettben november 16-án (pénteken) este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban.

A produkció érdekessége, hogy a színésznő férje, Rancsó Dezső formálja meg Zsupánt  az előadásban. 

Rancsó Dezső és Varga Szilvia 1991-ben együtt érkeztek a Veszprémi Petőfi Színházba. Itt kezdték  pályafutásukat, itt értek színésszé, a Rómeó és Júlia címszerepeit akkor csak ők játszhatták el. Sok  nagyszerű feladatot kaptak ezután is, majd négy év után elszerződtek Kecskemétre. Új környezet, új kollégák várták őket, csakúgy, mint Pécsett, Sopronban, Zalaegerszegen vagy épp Budapesten. Veszprémbe azonban mindig szívesen térnek vissza. Rancsó Dezső az elmúlt évadban hatalmas sikerrel játszotta el a Marica grófnőben Zsupán szerepét, az előadás műsoron marad és most a szerepátvétel után ebben a darabban együtt léphet színpadra feleségével a Petőfi Színházban. 

vehir.hu
további cikkek
Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. tegnap 19:06 Vörös árnyalatot kapott a borszalon kultúra Vörös árnyalatot kapott a borszalon A koncepció ugyanaz volt, mint májusban, mégis sok részletében más volt a szeptemberi Veszprémi borszalon, mint az említett tavaszi debütálása a helyi kulturális és gasztrorendezvények között. Péntek este a Várban az MTA-VEAB borospincéjében és udvarán a kora őszi alkonyattól egészen sötétedésig zajlottak a kóstolások és kötetlen beszélgetések. tegnap 9:00 Elhunyt Maggie Smith brit színésznő Elhunyt Maggie Smith brit színésznő Elhunyt Maggie Smith brit színésznő, akit sok más kiemelkedő szerepe mellett a Harry Potter-filmekben és a Downton Abbey című történelmi televíziós drámasorozatban nyújtott alakításai révén ismert a világ. 2024. szeptember 27. 17:47 Az altisztképző parancsnokának a nevét viseli a jövőben épület, akinek még a lova is tiszteletre méltó volt Az altisztképző parancsnokának a nevét viseli a jövőben épület, akinek még a lova is tiszteletre méltó volt Vitéz Markóczy János altábornagy, a Jutasi altisztképző egykori parancsnokának a nevét viseli a jövőben a Jutasi úti laktanya területén a csapatművelődési központ épülete. A pénteki avatóünnepségen az egykori parancsnok életéről is több érdekességet felelevenítettek. 2024. szeptember 28. 14:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.