Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Lackó – égen és földön

2012. november 16. 8:54
Hátborzongató érzés volt szemben állni ennyi Szilágyi festménnyel. Az meg egyenesen elgondolkodtató, hogy milyen sokan voltak kíváncsiak rájuk.

Az Óváros Art Galéria és a Blog Kortárs Galéria Szilágyi kiállítása elementáris erővel bír. Még soha nem lehetett ennyi Lackó képet egyben látni. Még soha nem lehetett ennyi különböző időszakból, korai évektől az utolsókig származó festménnyel szemben állni. Nyugodtan kijelenthetjük: Lackó él. Mert élnek a képei. Ezek a festmények ma is gyomroznak, piszkálnak, szurkálnak, taposnak, zúznak, és néha simogatnak. Élnek. Üzennek. Üzenik, hogy Lackó közöttünk van, hogy Lackó zseniális, hogy Lackó helyet követel magának a veszprémi kultúrában, hogy Lackó üzen nekünk onnan fentről is.

A tárlat Óváros galériában látható része bebizonyítja, milyen sokszínű egyéniség volt ő. A Blogban kiállított képek erősek, óriási színerővel, energiával bírnak. De számomra legerősebb a hátsó részen egy lépcsőfordulóban látható képek voltak, mert ezek Lackó egykori lakásának lépcsőfeljáróját idézik meg. Három hangulat, három különböző helyszín, de egy közös téma.

A galéria eddigi legjobb kiállításának óriási érdeme, hogy kérdéseket vet fel. Olyan kérdéseket, amire választ kell adni.

Mennyi és mennyi jobbnál jobb Szilágyi kép van még magángyűjteményekben?! Hihetetlen mennyire termékeny alkotó volt. És bizony most már megérdemelne egy igazi, mindent átfogó életmű feldolgozást, megérdemelne egy digitális és egy háromdimenziós állandó kiállítást, ahol megjelenhetne Zoé és a család egy helyen, mert bizony mindketten ott voltak, vannak Lackó képeiben.

Nagyon érdekes volt látni mennyien jöttek el, mennyien voltak kíváncsiak a tárlatra, Szilágyi Lackóra. Mennyire örült volna, ha életében kapja meg ezt a figyelmet. Mert bizony sokan, nagyon sokan fordultunk el tőle mikor élt, mikor hangosan morogva járta a veszprémi utcákat, amikor a képeit árulta. Akkor kényelmetlen volt. Ma érdekes. De fogjuk ezt fel egyfajta bocsánatkérésnek, egyfajta Canossa járásnak.
A tárlat ezért is olyan erős, ezért is olyan érdekes. Ég és föld, élő és elmúlt találkozik itt egymással. És hatnak egymásra. Kérdeznek, felelnek, üzennek, csak figyelnünk kell. Figyeljünk és menjünk el, nézzük meg!  

Pethő Imre
Cseh Zoltán
további cikkek
Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. tegnap 19:06 Vörös árnyalatot kapott a borszalon kultúra Vörös árnyalatot kapott a borszalon A koncepció ugyanaz volt, mint májusban, mégis sok részletében más volt a szeptemberi Veszprémi borszalon, mint az említett tavaszi debütálása a helyi kulturális és gasztrorendezvények között. Péntek este a Várban az MTA-VEAB borospincéjében és udvarán a kora őszi alkonyattól egészen sötétedésig zajlottak a kóstolások és kötetlen beszélgetések. tegnap 9:00 Elhunyt Maggie Smith brit színésznő Elhunyt Maggie Smith brit színésznő Elhunyt Maggie Smith brit színésznő, akit sok más kiemelkedő szerepe mellett a Harry Potter-filmekben és a Downton Abbey című történelmi televíziós drámasorozatban nyújtott alakításai révén ismert a világ. 2024. szeptember 27. 17:47 Az altisztképző parancsnokának a nevét viseli a jövőben épület, akinek még a lova is tiszteletre méltó volt Az altisztképző parancsnokának a nevét viseli a jövőben épület, akinek még a lova is tiszteletre méltó volt Vitéz Markóczy János altábornagy, a Jutasi altisztképző egykori parancsnokának a nevét viseli a jövőben a Jutasi úti laktanya területén a csapatművelődési központ épülete. A pénteki avatóünnepségen az egykori parancsnok életéről is több érdekességet felelevenítettek. 2024. szeptember 28. 14:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.