Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprémben lép fel az Omega

2012. november 22. 21:29
A legendás zenekar 50. születésnapját koncertturnéval ünnepelte meg. Ennek az utolsó két állomása lesz Debrecen és Veszprém.

A városháza Kossuth termében Porga Gyula polgármester, Trunkos András az Omega menedzsere és producere, és Kóbor János, a zenekar énekese tartott sajtótájékoztatót csütörtökön.

Trunkos András beszélt a turné előzményeiről. Elhangzott, az Omega egy szimfonikus zenekarral együtt lép fel a December 29-én a Veszprém Arénában. A producer közölte, látja a rosszkedvet az emberekben, és reméli, a koncert egy időre feledteti az emberek gondjait.


Trunkos András

Porga Gyula elmondta, különleges eseményre számíthatunk idén év végén. Ritka az, hogy egy ekkora legenda látogat el hozzánk. A polgármester megemlítette, akármerre járt a világon, az Omegát mindenütt ismerték. Hozzátette, ismerve a zenekart, hatalmas élményben lesz része a koncertre kilátogató közönségnek. A politikus megerősítette, valóban egy nehéz év áll mögöttünk, de reméli, hogy az Omega fellépésén kipihenhetjük a sok nehézséget. A polgármester biztosította a zenekart arról, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel támogatják a koncert sikerességét.


Porga Gyula és Kóbor János

Kóbor János, a zenekar frontembere elmondta, azért került Debrecen és Veszprém a turné végére, mert eddig kisebb helyeken léptek fel, és oda más technika kellett. Elhangzott, a Budapest Sportarénában tartott hatalmas koncert felszerelését hozzák el nekünk december végén. A szimfonikus zenekarral közös fellépést az énekest úgy indokolta, hogy ezek az elemek mindig is benne voltak a zenéjükben, de régebben csak elektromos hangszerekkel dolgoztak. Most érkezett el az idő, amikor a komoly- és rockzene annyira nyitott egymásra, hogy egy ilyen koncert megvalósulhasson. A zenekar frontembere kiemelte, ezzel a koncerttel lezárul egy korszak. Újabb albumokat már nem terveznek kiadni, és annyira aktívak sem lesznek, mint az utóbbi ötven évben. 

Horák János
további cikkek
Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. tegnap 19:06 Vörös árnyalatot kapott a borszalon kultúra Vörös árnyalatot kapott a borszalon A koncepció ugyanaz volt, mint májusban, mégis sok részletében más volt a szeptemberi Veszprémi borszalon, mint az említett tavaszi debütálása a helyi kulturális és gasztrorendezvények között. Péntek este a Várban az MTA-VEAB borospincéjében és udvarán a kora őszi alkonyattól egészen sötétedésig zajlottak a kóstolások és kötetlen beszélgetések. tegnap 9:00 Elhunyt Maggie Smith brit színésznő Elhunyt Maggie Smith brit színésznő Elhunyt Maggie Smith brit színésznő, akit sok más kiemelkedő szerepe mellett a Harry Potter-filmekben és a Downton Abbey című történelmi televíziós drámasorozatban nyújtott alakításai révén ismert a világ. 2024. szeptember 27. 17:47 Az altisztképző parancsnokának a nevét viseli a jövőben épület, akinek még a lova is tiszteletre méltó volt Az altisztképző parancsnokának a nevét viseli a jövőben épület, akinek még a lova is tiszteletre méltó volt Vitéz Markóczy János altábornagy, a Jutasi altisztképző egykori parancsnokának a nevét viseli a jövőben a Jutasi úti laktanya területén a csapatművelődési központ épülete. A pénteki avatóünnepségen az egykori parancsnok életéről is több érdekességet felelevenítettek. 2024. szeptember 28. 14:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.