Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Trokán Anna Junior Prima-díjas

2012. november 23. 10:24 // Forrás: Veszprémi Petőfi Színház
Trokán Anna a Veszprémi Petőfi színművésznője Junior Prima-díjat vehetett át hétfőn Budapesten az Uránia Filmszínházban megrendezett ünnepségen.

A Magyar színház-és filmművészet kategóriában tíz fiatal művészt: hat színészt, valamint egy-egy balettáncost, operatőrt, jelmeztervezőt és dramaturgot jutalmaztak. A 7000 euróval járó díjra érdemes fiatal tehetségeket idén is a szakma elismert képviselői jelölték.

A díjakat a zsűri tagjai, Molnár Piroska, a nemzet színésze, Eszenyi Enikő színész-rendező, a Vígszínház igazgatója, Takács Ildikó, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja, Lovassy Tamás, az alapítvány kuratóriumának főtitkára és Káel Csaba rendező, a Művészetek Palotája vezérigazgatója adta át. Mellettük a zsűri tagja volt Balogh Gabriella, az FHB Bank igazgatóságának tagja és Bálint András színész-rendező, a Radnóti Színház igazgatója is.

- Nagyon boldog vagyok, megható és jó érzés az, hogy így figyelnek rám, értékelik a teljesítményemet. Hálás vagyok a sorsnak, hogy Eperjes Károly többszöri hívása után végül Veszprémbe szerződtem, itt találkozhattam kiváló szerepekkel és olyan rendezőkkel, kollégákkal, egy remek társulattal, akik mind hozzájárultak ahhoz, hogy ilyen szép, rangos elismerést kaphattam. Köszönöm a veszprémi színház minden dolgozójának, vezetőinek mindezt és köszönöm a közönség bizalmát, szeretetét - mondta a friss díjazott.

Trokán Anna színészcsaládból származik. Édesanyja Papadimitriu Athina, édesapja Trokán Péter. Testvére, Nóra szintén a komédiás pályát választotta. Az, hogy Anna Veszprémbe került, Eperjes Károlynak köszönhető. A teátrum művészeti tanácsadója megnézte főiskolai vizsgaelőadását, és ezután hívta a Petőfi Színházba. Ám ekkor a tehetséges színésznő a Budapesti Kamaraszínházat választotta. Eperjes Károly viszont nem arról híres, hogy bármit feladjon. Különösen akkor nem, ha a társulatépítés szempontjából fontos posztra kell igazolni. A színházban ugyanis nagy szükség van a fiatal tehetséges színészekre és színésznőkre. Így aztán egy év múlva újra felhívta Trokán Annát, hogy jöjjön Veszprémbe, mert olyan rendezőkkel dolgozhat majd, mint Szinetár Miklós, Szergej Maszlobojscsikov, Valló Péter. Anna pedig jött, látott és győzött. Remek szerepeket kapott eddig is Veszprémben, a Jeanne d' Arc katartikus sikerű eljátszásával pedig nagy szerepálma teljesülhetett. Ebben az évadban a közönség a Csalódások és az Iphigeneia Auliszban című produkciókban láthatta eddig a fiatal színésznőt, de már próbálja Tordy Géza rendezésében az Adáshiba című darabot, ebben Sacit formálja meg. A bemutató december 14-én lesz a nagyszínpadon.

vehir.hu
Melczer Zsolt
további cikkek
Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. tegnap 19:06 Vörös árnyalatot kapott a borszalon kultúra Vörös árnyalatot kapott a borszalon A koncepció ugyanaz volt, mint májusban, mégis sok részletében más volt a szeptemberi Veszprémi borszalon, mint az említett tavaszi debütálása a helyi kulturális és gasztrorendezvények között. Péntek este a Várban az MTA-VEAB borospincéjében és udvarán a kora őszi alkonyattól egészen sötétedésig zajlottak a kóstolások és kötetlen beszélgetések. tegnap 9:00 Elhunyt Maggie Smith brit színésznő Elhunyt Maggie Smith brit színésznő Elhunyt Maggie Smith brit színésznő, akit sok más kiemelkedő szerepe mellett a Harry Potter-filmekben és a Downton Abbey című történelmi televíziós drámasorozatban nyújtott alakításai révén ismert a világ. 2024. szeptember 27. 17:47 Az altisztképző parancsnokának a nevét viseli a jövőben épület, akinek még a lova is tiszteletre méltó volt Az altisztképző parancsnokának a nevét viseli a jövőben épület, akinek még a lova is tiszteletre méltó volt Vitéz Markóczy János altábornagy, a Jutasi altisztképző egykori parancsnokának a nevét viseli a jövőben a Jutasi úti laktanya területén a csapatművelődési központ épülete. A pénteki avatóünnepségen az egykori parancsnok életéről is több érdekességet felelevenítettek. 2024. szeptember 28. 14:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.