Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Leminősítette Magyarországot a S&P

2012. november 23. 19:50 // Forrás: MTI
Leminősítette Magyarországot pénteken a Standard & Poor's. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a hitelminősítő komolytalan.

A nemzetközi hitelminősítő este Londonban közölte, hogy az eddigi "BB plusz"-ról egy fokozattal "BB"-re rontotta a hosszú futamidejű magyar hazai és külső államadósság besorolását. Az új osztályzatra a cég ugyanakkor az eddigi negatív helyett stabil kilátást állapított meg, vagyis levette a napirendről a magyar szuverén adósosztályzat további leminősítését.

A Standard & Poor's megerősítette egyben a rövid lejáratú állami forint- és devizaadósság "B" szintű osztályzatát.

Az S&P a hosszú futamú szuverén kötelezettségek besorolásának rontását egyebek mellett azzal indokolta, hogy véleménye szerint továbbra is romlik a magyar gazdaságpolitika kiszámíthatósága, és ez hatással lehet a középtávú növekedési kilátásokra. 

Magyarországot nem a hitelminősítők, hanem azok a befektetők minősítik, akik az elmúlt években működőtőkét hoztak Magyarországra - reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Standard & Poor's döntésére.

Az MTI-hez eljuttatott közleményében a minisztérium úgy fogalmaz: ma már nem lehet komolyan venni a hitelminősítőket, amelyek gyakorlatilag a világ összes országát leminősítették. A legnagyobb hitelveszteséget maguk a hitelminősítők könyvelhették el a válság éveiben.

A szaktárca hangsúlyozza: a jövő nem a spekulánsokról, hanem az országokról és a termelésről fog szólni. Magyarországot azok a befektetők minősítik, akik tőkét hoztak ide, mint például a Daimler, az Audi, a Knorr-Bremse, az Alcoa vagy a Coca-Cola.

A hitelminősítő lépésének komolytanságát mutatja, hogy miközben elismeri a magyar gazdaság teljesítményét, megpróbálja leminősíteni - írja az NGM.

Hangsúlyozza: a Standard & Poor's is elismeri, hogy a magyar költségvetés hiánya 2011 óta 3 százalék alatt van, és 2012-13-ban is ez alatt marad, ami példa nélküli a magyar költségvetések történelmében. A tárca hozzáteszi, hogy 2013-ra 0,8 százalékos, ezt követően pedig 1,7 százalékos reál GDP-növekedést jelez előre a hitelminősítő, amiben nem sok válságban lévő euróövezeti ország reménykedhet.
"A Standard & Poor's közleményében azt mondja ki, hogy fenntartható az államadósság, mert csökken" - húzza alá az NGM.

Az államadósság fenntarthatósága szempontjából a harmadik kulcsfontosságú tényezőről, a folyó fizetési mérleg egyenlegéről is megállapítja, hogy az Magyarországon - a régióban irigylésre méltóan - aktívumot mutat, és ez így is fog maradni - teszi hozzá a tárca.

Az S&P az általa is elismert eredmények ellenére megpróbálja a magyar gazdaságot olyan kategóriába sorolni, ahol nem található olyan ország, amelynek 3 százalék alatt van a költségvetési hiánya, csökkenő pályán van az államadóssága, és tartós aktívumot mutat a folyó fizetési mérlege. "Mindezek alapján eljött az ideje, hogy a spekulánsok egyik lobbiintézménye, a Standard & Poor's önmagát minősítse le" - fogalmaz közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium. 

Az MTI által megkérdezett elemzők szerint növekedési problémát láthat a Standard & Poor's a magyar gazdaságban, ez állhat a péntek esti leminősítés mögött, amely az IMF/EU-megállapodással elkerülhető lett volna.

Ha Magyarország megkötötte volna az IMF/EU-párossal a megállapodást, és annak feltételeit be is tartotta volna, bizonyára elkerülhető lett volna a leminősítés - mondta Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője arra reagálva, hogy a Standard & Poor's este Londonban közölte, az eddigi "BB plusz"-ról egy fokozattal "BB"-re rontotta a hosszú futamú magyar hazai és külső államadósság besorolását.

Mivel a hitelminősítők általában és ebben a konkrét esetben is az adós kockázatát minősítik, a befektetőknek az S&P ezzel a döntéssel feltehetően azt üzeni, hogy nem látja biztosítottnak az ország adósságának tartós csökkenését - mondta az MKB Bank vezető elemzője.

Kondrát Zsolt szerint a leminősítés hátterében az állhat, hogy amíg nem lesz gazdaságpolitikai fordulat Magyarországon, addig kevés esélye van annak, hogy a jelenlegi alacsony gazdasági növekedés változzon. S bár a 3 százalék alatti hiánycél tartása pozitív jelzés a piacoknak, és esélyt ad arra, hogy Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól, nem elég ahhoz, hogy az ország adóssága csökkenjen.

Arra lenne szükség, hogy vagy beinduljon a növekedés, vagy a hiányt jóval 3 százalék alá csökkentse a kormány, hiszen így lehet valóban csökkenteni az adósságot - tette hozzá. Véleménye szerint ha létrejönne az IMF/EU-megállapodás, egy idő után elképzelhető lenne, hogy a hitelminősítők először pozitív kilátással frissítsék osztályzatukat, majd később felminősítsék Magyarországot.

Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgatóhelyettese szerint az S&P a leminősítéssel azt fejezte ki, hogy az unortodox gazdaságpolitika csökkentette a magyar gazdaság növekedési kilátásait.
Rámutatott: a piac pillanatnyilag minimálisan reagált a leminősítésre, a forint az euróval szemben még 1 százalékot sem veszített értékéből a délutáni 280 forinthoz képest. Más kérdés - vetette fel -, hogy hosszabb távon milyen lesz a piac reakciója, amely ma különösen optimistán viselkedett, és ezt egy ilyen hír sem csorbította számottevően - tette hozzá.

A Nemzetgazdasági Minisztériumnak arra a meggyőződésére, hogy nem a minősítők, hanem a befektetők minősítik az országot, úgy reagált a Buda-Cash kereskedelmi igazgatóhelyettese: a hitelminősítők változtattak a válság előtti hozzáállásukon, és ma már inkább elébe mennek a piacnak, azon igyekezve, hogy a bajt előre jelezzék. 

vehir.hu
további cikkek
Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. tegnap 19:06 Vörös árnyalatot kapott a borszalon kultúra Vörös árnyalatot kapott a borszalon A koncepció ugyanaz volt, mint májusban, mégis sok részletében más volt a szeptemberi Veszprémi borszalon, mint az említett tavaszi debütálása a helyi kulturális és gasztrorendezvények között. Péntek este a Várban az MTA-VEAB borospincéjében és udvarán a kora őszi alkonyattól egészen sötétedésig zajlottak a kóstolások és kötetlen beszélgetések. tegnap 9:00 Elhunyt Maggie Smith brit színésznő Elhunyt Maggie Smith brit színésznő Elhunyt Maggie Smith brit színésznő, akit sok más kiemelkedő szerepe mellett a Harry Potter-filmekben és a Downton Abbey című történelmi televíziós drámasorozatban nyújtott alakításai révén ismert a világ. 2024. szeptember 27. 17:47 Az altisztképző parancsnokának a nevét viseli a jövőben épület, akinek még a lova is tiszteletre méltó volt Az altisztképző parancsnokának a nevét viseli a jövőben épület, akinek még a lova is tiszteletre méltó volt Vitéz Markóczy János altábornagy, a Jutasi altisztképző egykori parancsnokának a nevét viseli a jövőben a Jutasi úti laktanya területén a csapatművelődési központ épülete. A pénteki avatóünnepségen az egykori parancsnok életéről is több érdekességet felelevenítettek. 2024. szeptember 28. 14:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.