Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Élet a cserkészekért, a fiatalokért

2012. november 27. 21:10
A cserkészet egy életforma és Zeitler Gusztáv, a 126. számú Szent Imre cserkészcsapat parancsnoka tökéletes megtestesítője ennek az életformának.

A cserkészet önkéntes, vallástól és pártpolitikától független, a világ legnagyobb gyermek- és ifjúsági mozgalma. Egy közös célért dolgozunk: segíteni a gyermekeket és fiatalokat, hogy aktív és elkötelezett felnőttekké váljanak. Tanulni, és cselekedve tanítani. Cserkésznek lenni felelősség. Vállalni a jót, mely jobbat teremt. A cserkészet egy életforma.

Zeitler Gusztáv, a 126. számú Szent Imre cserkészcsapat parancsnoka tökéletes megtestesítője ennek az életformának. Kiváló pedagógiai érzékkel, higgadtsággal, szaktudással egyengeti a fiatalok életét elősegítve testi-lelki fejlődésüket.

– Hogyan ismerkedtél meg a cserkészettel?

– A kapcsolat kétirányú. Édesapám cserkész volt Makón fiatal korában, így egyfajta családi hagyomány, amelynek köszönhetően rengeteget túráztunk, már kisfiúként bejártam az egész Bakonyt a szüleimmel. A másik szál, hogy fiatal tanárként kapcsolatba kerültem Posgay Balázzsal, akinek az édesapja úgy volt cserkész volt, hogy az ő tanára a ’60-as években természetjáró szakkör címen cserkészeket nevelt. Ez a tanár Urbán Sándor „Satya bá” volt, aki később Svájcba költözött, és ott folytatta a cserkészmunkát a Külföldi Magyar Cserkészszövetségnél. A rendszerváltás előtti években elkezdte volt tanítványainak a gyerekeit külföldi táborokba kivinni azzal a feltett szándékkal, hogy amikor majd újraindulhat a cserkészet Magyarországon, akkor legyenek már cserkésztapasztalattal rendelkező fiatalok, így Balázzsal és a baráti társaságával elkezdtünk csapatot szervezni, és Satya bá' segítségével Németországban kiképeztük első vezetőinket is.

– A Szent Imre cserkészcsapat hogyan kezdett el működni?

– Ez ennek a folytatása. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy bekövetkezik a rendszerváltás, 1988-ban eldöntöttük, hogy mi is létrehozunk egy csapatot, melynek kizárásos alapon én lettem a vezetője. Először megpróbáltunk kapcsolatba lépni a Külföldi Magyar Cserkészszövetséggel, megnéztük egy külföldi magyar csapat foglalkozását, majd elkezdődött itthon is a szervezkedés. Végül úgy döntöttünk, hogy a veszprémi csapatok közül a Szent Imre cserkészcsapatot fogjuk elindítani, ennek a csapatnak leszünk az utódai, amely a 20. század elején piarista cserkészcsapatként volt jelen Veszprémben. 1989-től az elsők között az országban hivatalosan is elkezdtünk működni, ’89 tavaszán tartottuk első tavaszi táborunkat, és már abban az évben megrendeztük az első nyári tábort is.

– Milyen lehetőségeket kínál a cserkészet a fiataloknak?

– Szerintem egy szülőnek az egyik legjobb döntése, ha a gyereke cserkész lesz, mert egy olyan közösségi élet részesévé válik, amely mindenképpen pozitívvá formálja a személyiségét, ráadásul elég széles skálán kiterjedő elfoglaltságokat nyújt számára, amiben benne van a természetjárás, az öntevékenység, és különböző sportágak (kerékpártúrák, gyalogtúrák, labdajátékok, valamint a mi csapatunkban az evezés) gyakorlása is. Ha valaki cserkész lesz, azzal baráti közösséget teremt, egy szilárd világnézetet jelent, és olyan vezérfonalat ad egész életében, amely segíti abban, hogy tisztességes emberként könnyebben tudjon boldogulni a világban.

– Részt vettetek nemzetközi programokon is?

– Igen. A cserkészet nemzetközi szervezet, három-négy ország kivételével a világ minden országában jelen van. A világszövetség több, mint húszmillió cserkészt számlál, és ezenkívül vannak olyan szervezetek, amelyeknek cserkészek a tagjai, de nem tartoznak a szövetséghez. A különböző nemzetek szövetségei kapcsolatban állnak egymással, ez meghatározza a mi életünket is. A mi csapatunk is részt vett különböző nemzetközi megmozdulásokban, ezek közül kiemelném a külföldi testvércsapatokkal való közös programokat. Többször táboroztunk Németországban, Franciaországban, kétszer voltunk Erdélyben, valamint sí táborokat szerveztünk Szlovákia, Csehország és Ausztria területén.

A csapat egy része részt vett 2007-ben az angliai világ cserkésztalálkozón, de volt, aki már Hollandiában is jelen volt az eseményen. A tavalyi, 2011-es dzsemborin Svédországban a résztvevők között is volt csapattagunk, valamint csapatunk egyik őrsével látogatóként megnéztük a találkozót.
Említésre méltó csapatunk egyik vezetője is, aki idén nyáron az Erdélyi Magyar Cserkészszövetségnek az őrsvezetőképzésében segédkezett.
Úgy gondolom, a Szent Imre cserkészcsapat igyekszik a nemzetközi kapcsolatokat ápolni, sőt terveink között szerepel egy lengyelországi kapcsolat kiépítése is.

– Mennyi munkával jár egy cserkészcsapat vezetése?

– A mi csapatunk vidéki viszonylatban viszonylag népesnek tekinthető a maga negyven-ötven fős létszámával. Nálunk elég intenzív munka folyik, a heti őrsi órákon és csapatgyűléseken kívül rendszeresen tartunk rövidebb hétvégi táborokat ősszel, tavasszal és esetenként télen is, minden évben nyári tábort szervezünk, ezen kívül részt veszünk különböző országos rendezvényeken, de mi is szoktunk szervezni hasonlókat itt a városban magunkban vagy más csapatokkal közösen. Ennyi program elég komoly erőfeszítést jelent a heti több, mint két órás cserkészfoglalkozásokon túl. Én kiszámoltam pár évvel ezelőtt, hogy most már több, mint egy évet töltöttem el táborban, sátorban, ez önmagában is jelentős időtartam, és ehhez jön a háttérmunka, pályázatokat kell írni, meg kell tervezni a cserkészévet, készülni kell a foglalkozásokra, de ez érvényes a csapat többi vezetőjére is. Némi túlzással azt mondhatnám, hogy ha ezt az energiát egy üzleti vállalkozásba fektettem volna bele, akkor lehet, hogy már milliomos lennék, de nyilván nem ez a lényeg.

– A jövőben milyen terveitek vannak?

– Csapatszinten szeretnénk továbbra is erős csapatot működtetni, ehhez folyamatosan új programokat kell kitalálni, meg kell újulni, színesíteni kell a táborokat.

Jelenleg úgy tűnik, hogy a kormányzat szeretné, hogy a fiatalság körében a miénkhez hasonló szervezetek megerősödjenek, maga a cserkészet is, tehát fontos tervünk az, hogy megpróbáljuk a környezetünkben új csapatok létrehozását elősegíteni, vagy olyan csapatok újraindításában próbálunk meg segítséget nyújtani, amelyek korábban aktívan működtek, de most valamilyen oknál fogva megszűntek.

Ami a csapatunkat illeti, megkaptuk a várostól a volt Enyhe Fintor klub területét használatra, ezt önerőből tesszük lakhatóvá, használhatóvá, ami anyagilag is és munkában is jelentős erőt igényel. Van egy saját táborhelyünk is Pécsely, Barnag határán, ezt Urbán Sándortól, a csapat alapítását elősegítő egykori cserkésztől kaptuk, ennek a fejlesztése, és a cserkészet, valamint a hasonló szervezetek számára való biztosítása is kiemelt feladat, ez is állandó munkát jelent számunkra. 

vehir.hu
Cseh Zoltán
további cikkek
Az Osztrák Szabadságpárt győzött a parlamenti választáson közélet Az Osztrák Szabadságpárt győzött a parlamenti választáson A jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) áll győzelemre a vasárnap Ausztriában tartott parlamenti választáson a szavazóhelyiségeket elhagyók körében készített felmérések (exit poll) tanúsága szerint. A párt főtitkára történelminek nevezte az eredményt. ma 8:40 Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. tegnap 19:06 Rekordérdeklődés mellett zajlott az V. Szakmaszombat Veszprémi Szakképzési Centrum Rekordérdeklődés mellett zajlott az V. Szakmaszombat A Veszprémi Szakképzési Centrum (VSZC) által szervezett V. Szakmaszombat idén is hatalmas sikert aratott, hiszen a szeptember 28-án megrendezett eseményen több mint 1500 látogató fordult meg. A pályaválasztási nyílt napnak immár hagyományosan a Veszprémi SZC Jendrassik–Venesz Technikum adott otthont, ahol a térség hét szakképző intézménye mutatta be teljes képzési palettáját. tegnap 13:28 Egy korszak lezárult, a közös munkáért pedig köszönet jár Navracsics Tibor Egy korszak lezárult, a közös munkáért pedig köszönet jár Június 9. után kiderült, hogy idén októbertől több polgármester már nem folytatja a közösségért végzett munkáját. Valamelyik településvezető maga döntött úgy, hogy nem indul újra a tisztségért, mások az önkormányzati választás demokratikus versenyében maradtak alul. A tapolcai régióban most ezek a polgármesterek gyűltek össze utoljára együtt, akiket a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor köszöntött. tegnap 16:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.