Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tévé a színházban

2012. december 11. 14:49
Kortárs magyar komédiát mutat be pénteken a Veszprémi Petőfi Színház.

A Szakonyi Károly írta darabban egy család egy estéjébe pillanthat bele a néző. A hetvenes években játszódó történet központi motívuma a televízió. A család a fiuk tizennyolcadik születésnapjának megünneplésére készül, közben pedig a korunkra oly jellemző módon a tévé előtt ülnek, és jobban figyelnek a zajládára, mint egymásra.

„A tévé a legfontosabb. Pedig nincs is a színpadon, mégis ott van, de mennyire! Hiszen a darab kezdetén már be van kapcsolva, s ki sem kapcsolják az előadás végéig. Itt, a színpadon a tévékészülék mégsem valóságos tárgy, hanem a képernyő maga a színpadnyílás” – írta maga a szerző, aki így vallott művéről: „íróként öröm, hogy ilyen sokáig műsoron tudott maradni, de emberként szomorúság belegondolni, hogy a világ bizonyos szempontból nem változik. Probléma, hogy az emberek egyre inkább befelé fordulnak, nem tudnak egymással törődni, családokban, barátságokban szűnnek meg a mélyebb érzelmi kapcsolatok, amelyek összefűzték azokat.”

Tordy Géza rendező szerint a darab alapmotívuma, a család szellemi kiüresedése semmit nem változott az elmúlt negyven évben, a darab születése óta. Elmondása szerint a televízió az emberiség egyik nagy csalódása: amikor feltalálták belegondoltunk abba, mi csodákra lenne képes a szerkezet, műveltté és tájékozottá tehetné az embereket, ehelyett az esetek 99 százalékában ostobaságot és gyűlöletet kelt.

A darab ugyanúgy hat ma is, annak ellenére, hogy nem foglalkozik napi politikával. Az emberi lustaságnak, fantáziátlanságnak tart tükröt. Az író eljátszott a gondolattal, hogy az emberiségre olyan mértékű elbutulás jellemző, hogy érdekes megnézni, mi lenne, ha Jézus lejönne a földre. Ez egy fikció, és az a konklúziója, hogy itt már az Isten se segíthet, annyira el vagyunk hülyülve.

A rendező hozzátette: mindezek mellett a darab pokolian szórakoztató. Erre garancia a nagyszerű szereplőgárda, igazán boldogság ilyen szereposztással dolgozni. Egy komédiát láthat a közönség, aminek azért van mélyebb mondanivalója is.

A darab főbb szerepeiben Esztergályos Cecíliát, Eperjes Károlyt, Reviczky Gábort és Oberfrank Pált is láthatja a közönség. 

Schöngrundtner Tamás
Cseh Zoltán
további cikkek
Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. tegnap 19:06 Vörös árnyalatot kapott a borszalon kultúra Vörös árnyalatot kapott a borszalon A koncepció ugyanaz volt, mint májusban, mégis sok részletében más volt a szeptemberi Veszprémi borszalon, mint az említett tavaszi debütálása a helyi kulturális és gasztrorendezvények között. Péntek este a Várban az MTA-VEAB borospincéjében és udvarán a kora őszi alkonyattól egészen sötétedésig zajlottak a kóstolások és kötetlen beszélgetések. tegnap 9:00 Elhunyt Maggie Smith brit színésznő Elhunyt Maggie Smith brit színésznő Elhunyt Maggie Smith brit színésznő, akit sok más kiemelkedő szerepe mellett a Harry Potter-filmekben és a Downton Abbey című történelmi televíziós drámasorozatban nyújtott alakításai révén ismert a világ. 2024. szeptember 27. 17:47 Az altisztképző parancsnokának a nevét viseli a jövőben épület, akinek még a lova is tiszteletre méltó volt Az altisztképző parancsnokának a nevét viseli a jövőben épület, akinek még a lova is tiszteletre méltó volt Vitéz Markóczy János altábornagy, a Jutasi altisztképző egykori parancsnokának a nevét viseli a jövőben a Jutasi úti laktanya területén a csapatművelődési központ épülete. A pénteki avatóünnepségen az egykori parancsnok életéről is több érdekességet felelevenítettek. 2024. szeptember 28. 14:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.