Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A televízió fénykora

2012. december 16. 13:56
Különleges kiállítással kötötte egybe a Petőfi Színház az Adáshiba című darabjának bemutatását. A bemutatóra a magyar televíziózás egyik legendája Kovács P. József is ellátogatott.

Oberfrank Pál, a színház igazgatója köszöntötte az előadásra látogatókat. Elmondta, Szakonyi Károly darabját, az Adáshibát egész Európában játsszák. Ezen mű bemutatójának megünnepléséhez a színház a Magyar Televíziótól kért segítséget, ők pedig elhozták azokat a tárgyakat, amik meghatározták a magyar televíziózás fénykorát.


Oberfrank Pál

Az eseményen Kovács P. József, a magyar televíziózás egyik legendája beszélt arról, hogy milyen volt ezt a korszakot a képernyő túloldaláról megélni. Elmondta, a tévé tájékoztat, művel, és szórakoztat. Megtudhattuk, a televízióban a kezdetekkor még kevés volt a képi információ, de egyre jobban kinyílt a világ. 1969-ben már élőben közvetítették a holdra szállást. Kovács P. József felidézte, a három űrhajós landolásánál hangosan kijelentette „Armstrong földet ért a Holdon”.


Kovács P. József

A televíziós bemondó kitért arra is, hogy a napi politika mennyire határozta meg a munkáját. Elmondta, a korábban említett három funkció közül egyedül a tájékoztatásba szólt bele a hatalom, a művelődés és szórakoztatás viszonylag szabadon működött. Ebben a korban olyan európai színvonalú műsorok születtek, mint a Ki mit tud, a Táncdalfesztivál, vagy a Cicavízió.


A kiállításról készült felvételek megtekinthetők a képre kattintva

A bevezetőket bemutatandó színdarab szerzője, Szakonyi Károly zárta. Közölte, az Adáshiba első vidéki bemutatója pont itt Veszprémben történt, és nagyon örül, hogy ez a játék olyan sok év után ismét itt látható. 

Horák János
Cseh Zoltán
további cikkek
Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. tegnap 19:06 Vörös árnyalatot kapott a borszalon kultúra Vörös árnyalatot kapott a borszalon A koncepció ugyanaz volt, mint májusban, mégis sok részletében más volt a szeptemberi Veszprémi borszalon, mint az említett tavaszi debütálása a helyi kulturális és gasztrorendezvények között. Péntek este a Várban az MTA-VEAB borospincéjében és udvarán a kora őszi alkonyattól egészen sötétedésig zajlottak a kóstolások és kötetlen beszélgetések. tegnap 9:00 Elhunyt Maggie Smith brit színésznő Elhunyt Maggie Smith brit színésznő Elhunyt Maggie Smith brit színésznő, akit sok más kiemelkedő szerepe mellett a Harry Potter-filmekben és a Downton Abbey című történelmi televíziós drámasorozatban nyújtott alakításai révén ismert a világ. 2024. szeptember 27. 17:47 Az altisztképző parancsnokának a nevét viseli a jövőben épület, akinek még a lova is tiszteletre méltó volt Az altisztképző parancsnokának a nevét viseli a jövőben épület, akinek még a lova is tiszteletre méltó volt Vitéz Markóczy János altábornagy, a Jutasi altisztképző egykori parancsnokának a nevét viseli a jövőben a Jutasi úti laktanya területén a csapatművelődési központ épülete. A pénteki avatóünnepségen az egykori parancsnok életéről is több érdekességet felelevenítettek. 2024. szeptember 28. 14:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.