Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Apokalipszis most?

2012. december 19. 19:04
Az interneten kalandozva az utóbbi hónapokban térdig járunk a világvége jóslatokban. Sokan biztosra veszik, hogy december 21-én történni fog valami. Utánanéztünk milyen elképzelések élnek ezzel a dátummal kapcsolatban.

Miért 2012?

A maják időszámításnak több nagyobb eltérése is van a nyugati társához képest. Míg a nyugati kultúra Krisztus születésétől számolja az éveket, a közép-amerikai népek a világ feltételezett teremtésétől, időszámításunk előtt 3114. augusztus 11-től. A maják naptára emellett még a 20-as számra is alapul. Legszemléletesebben egy kilométerórához lehet hasonlítani, amely 20-nál fordul át. Ezzel a módszerrel az a gond, hogy a nyugati időszámítással szemben, ahol mindig csak hozzáadunk egyet a számhoz, a közép-amerikai az imént említett kilométerórához hasonlóan véges. A maják naptára 2012. december 21-én ér véget és fordul vissza a nullára.


részlet egy maja naptárról

Erre a „lenullázódásra” értelemszerűen épültek különböző elképzelések és hitek. Ezeket az elképzeléseket Francisco Ximénez nevű szerzetes jegyezte le az 1600-as évek végén Guatemalában. A Popol Vuh című kötetében összegyűjtött szövegek utalnak arra, hogy a világon több korszak lezajlott már, jelenleg a negyedikben élünk, 2012-ben pedig lezáródik ez a világrend. A nyugati kultúra világvége-hívői rettegnek ettől az eseménytől, a maják leszármazottai viszont várják azt, és ünnepségekkel készülnek. Hitük szerint ugyanis a jelenlegi korszakot egy másik követi majd, amelyre nem az önzés, a félelem és a veszekedések lesznek jellemzők, hanem a közösség, összetartozás és harmónia kora jön el.


maja piramis

A bolygó neve halál

Több világvége jóslat is él, amelyet a NASA-nak tulajdonítanak. Az űrkutató szervezet persze kézzel-lábbal hadakozik a pánikkeltő, tudománytalan, mindenféle valóságalapot nélkülöző állítások ellen.
Az egyik legnépszerűbb jóslat a Nibiru, azaz az X-bolygó közeledte, mely jelenleg is a Föld felé halad és december 21-én ütközik velünk. A gyilkos égitest érkezését már 2003-ra megjósolták, ám miután az nem következett be, áthelyezték a kataklizmát 2012-re, mert így szépen egybecseng a maják naptárával. A NASA a hivatalos oldalán is hangsúlyozza, ha jönne a Nibiru, már évek óta megfigyelhetnénk, az utóbbi hónapokban pedig már olyan közel lenne, hogy szabad szemmel is láthatnánk. Sokat emlegetett bolygó még az Eris is. Ez az égitest létezik ugyan, de 4 milliárd mérföldnél közelebb soha nem fog jönni.


Nibiru jön, emberiség megy

A null-sík

A NASA tudósai cáfolják azt az interneten terjedő híresztelést, miszerint a Föld a null-síkba fog érkezni, ahol megszűnik minden elektromosság és napokig tartó sötétség borul ránk, az embereket pedig illúziók kínozzák majd. Érdekes adaléka az elméletnek, hogy egyszer azt állítja, hogy senkinek sem esik bántódása, két sorral később pedig azt, hogy az emberiség 10 százaléka kihalhat. A világvége várók ezt a jelenséget az égitestek különleges együttállásával magyarázzák. A NASA tudósai szerint ennek semmi alapja nincs, hiszen ehhez hasonló konstelláció volt már 1962-ben, 1982-ben, és 2000-ben is, és akkor sem történt semmi.


Így néz ki majd a világ, ha megérkezünk a null-síkba.

Mágneses pólusok felcserélődése, napkitörések

Egyes elméletek szerint a bolygónk mágneses pólusok hamarosan felcserélődnek, és ez megfordítja a Föld forgását. A NASA tudósai ismét cáfolnak. A mágneses pólusok valóban mozognak, és 400 000 évente felcserélődhetnek, azonban ennek nincs élettani hatása, és a Föld forgását sem befolyásolja.
A napviharok és napkitörések is pánikra adnak okot egyes körökben. A tudósok alátámasztják, hogy a nap aktivitása változik, és hogy 2012-14 között kicsit erősebb lesz, de ez a jelenség legfeljebb a műholdakat zavarja meg, élettani hatása azonban ennek sincs.


NASA fotója egy napkitörésről

Nostradamus és a texasi mesterlövészek

A „texasi mesterlövész” története jól példázza Nostradamus jóslatainak értelmezését. Az amerikai fegyverforgató rálőtt a pajtája oldalára, majd utólag a golyó ütötte lyukak köré céltáblát festett, majd elégedetten állapította meg, hogy minden lövése célba talált.
Nostradamus jóslatai is hasonlóképpen működnek. Történik valami nagy esemény, a jóslatok elemzői pedig köré festik Nostradamus homályos, többféleképpen is értelmezhető előrejelzéseit, aminek egy részét lehet utólag költötték hozzá. A 2001. szeptember 11-ről szóló szövegei például egy az egyben kitalációk voltak. 2012-re Nostradamusnak nincs jóslata, hacsak nem számoljuk hozzá a (valószínűleg hamis) előrejelzést, amely így szól:
„Egy nyugodt reggelen eljön a vég, mikor a táncoló ló eléri a kilenc kört”
Lovak és tánc? A kilenc kör mi lehet? Kilenc nulla? Azaz egymilliárd?
Csak nem a Gangnam style-ról van szó, aminek a nézettsége lassan eléri a bűvös számot?
Komolyan vehető ez a jóslat?
Csak annyira mint a többi…


Egy hihetőbb jóslat..

Horák János
további cikkek
Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. tegnap 19:06 Vörös árnyalatot kapott a borszalon kultúra Vörös árnyalatot kapott a borszalon A koncepció ugyanaz volt, mint májusban, mégis sok részletében más volt a szeptemberi Veszprémi borszalon, mint az említett tavaszi debütálása a helyi kulturális és gasztrorendezvények között. Péntek este a Várban az MTA-VEAB borospincéjében és udvarán a kora őszi alkonyattól egészen sötétedésig zajlottak a kóstolások és kötetlen beszélgetések. tegnap 9:00 Elhunyt Maggie Smith brit színésznő Elhunyt Maggie Smith brit színésznő Elhunyt Maggie Smith brit színésznő, akit sok más kiemelkedő szerepe mellett a Harry Potter-filmekben és a Downton Abbey című történelmi televíziós drámasorozatban nyújtott alakításai révén ismert a világ. 2024. szeptember 27. 17:47 Az altisztképző parancsnokának a nevét viseli a jövőben épület, akinek még a lova is tiszteletre méltó volt Az altisztképző parancsnokának a nevét viseli a jövőben épület, akinek még a lova is tiszteletre méltó volt Vitéz Markóczy János altábornagy, a Jutasi altisztképző egykori parancsnokának a nevét viseli a jövőben a Jutasi úti laktanya területén a csapatművelődési központ épülete. A pénteki avatóünnepségen az egykori parancsnok életéről is több érdekességet felelevenítettek. 2024. szeptember 28. 14:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.