2022. június 30.
//
Pál névnap

Ludman Sándor Gyulafirátót fia / Spontán gyülekező az ismeretlen katona sírjánál

2008. október 23. 16:14
Kisebb emlékező sereg gyűlt össze spontán Gyulafirátóton az alsó temetőben az ismeretlen katona sírjánál, ahogy minden évben, hogy az 56-os forradalom áldozatait gyászolják, és Magyarország szabadságát ünnepeljék. A megemlékezés szónoka, Czaun János, Veszprém alpolgármestere, a részönkormányzat vezetője Nagy Imre szavait hozta el a rátótiaknak.

„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.” – kezdte beszédét Czaun János. A miniszterelnök ezen szavai 1956 november 4-én hajnali 5 óra 20 perckor hangzottak el a Magyar Rádióban. Következményeit ismerjük.

Három nagy, piros betűs ünnepünk van, melyek közül egy állami, és kettő nemzeti: március 15 és október 23. Ha a két nap eseményeit összehasonlítjuk, érdekes párhuzamot láthatunk – mondta az alpolgármester. Ugyan az a terror, ugyan az a megtorlás. 1848-ban 12 évet kellett várni a kiegyezésre, 1956 után 32 évet kellett várni, hogy beszélhessünk az igazságról.

A hadüzenet nélküli orosz támadás 2652 magyar és 270 szovjet áldozatot, emberéletet követelt. A hősi halottak egyike Gyulafirátóton nyugszik. Ludman Sándorról sokáig semmit sem tudtak, még a nevét sem, ezért hangzik úgy a felirat síremlékén: az ismeretlen katona sírja…

Ludman Sándorról senki sem tudta honnan jött és hová készült. Gyulafirátót határában lőtték agyon. Azóta a település fia, az itt élők apja, nagyapja, fia, testvére – fogalmazott Czaun János.  A sír, és a katona leginkább mégis Annus nénihez tartozik, aki hosszú évtizedek óta gondozza azt. A részönkormányzat vezetője ezért külön köszönetet mondott az idős hölgynek, az ismeretlen katonának, s a forradalom minden mártír halált halt hősének pedig azt kívánta: nyugodjanak békében!

Füssy Angéla

További cikkek

Új parkoló a belvárosban, közösségi térré fejlesztik a volt Várkert éttermet
Új parkoló a belvárosban, közösségi térré fejlesztik a volt Várkert éttermet
Összefoglalónk a képviselő-testület júniusi üléséről.
Veszprémi óvoda és iskola lettek az év állatvédő intézményei
Veszprémi óvoda és iskola lettek az év állatvédő intézményei
Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora adta át az „Év Állatvédő Óvodája 2022” és az „Év Állatvédő Általános Iskolája 2022” pályázat dobogósainak okleveleit az Egyetemen megrendezett díjátadó ünnepségen, június 29-én, Budapesten. Az „Állatvédelem gyerekeknek” szerkesztőbizottsága az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi, Jogi, Elemző- és Módszertani Központjának szakmai támogatásával idén második alkalommal hirdetett – az állatvédelmi oktatási tevékenységet középpontba helyező – pályázatot óvodák és idén első ízben már általános iskolák számára is. A pályázatra olyan intézmények jelentkezését várták, akik kiemelkedően sokat tettek az állatvédelemért, és törekedtek arra, hogy beépítsék a felelős állattartást a nevelésbe változatos és kreatív programok segítségével.
Megnyitották a Füredi úti felüljárót
Megnyitották a Füredi úti felüljárót
Megnyitották a forgalom számára az elkészült Füredi úti felüljárót, így ismét két irányból lehet közlekedni a Balaton irányába Veszprémből. A 8-as út déli elkerülőjének fejlesztése során zajvédő falakat is építettek az útszakasz teljes hosszában, véglegesen pedig 2022 decemberében fejezik be a munkákat.
Az egyetemen keresi jövőbeli mérnökeit a Thyssenkrupp
Az egyetemen keresi jövőbeli mérnökeit a Thyssenkrupp
Veszprémben, a Pannon Egyetemen nyitott fejlesztőirodát a cég.
Szaktudásuk mellett emberségből is bizonyítanak
Szaktudásuk mellett emberségből is bizonyítanak
A veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház dolgozóit díjazták Semmelweis-nap alkalmából.