2023. június 6.
//
Norbert névnap

Megemlékezés az Életfájánál

2008. október 23. 20:32
Az 1956-ban történtek meghatározzák a magyar történelmet, a hősökre való emlékezés erkölcsi kötelességünk. Mégis vannak még helyek, ahol nem tartanak semmilyen megemlékezést. Szerencsére egyre kevesebb ezek száma, ettől az évtől pedig Kádárta neve sem szerepel már a listán.


Idén első alkalommal ugyanis, megemlékezést tartottak a forradalom emléknapján. A helyszín az idén augusztusban avatott Emlékfánál kialakított park, ahol szép számmal gyűltek össze idősek és fiatalok. A műsort a Himnusz és a Szózat foglalta keretbe, a magyar ünnepi hagyományoknak megfelelően. A beszédet Porga Gyula, veszprémi alpolgármester tartotta. Felhívta a figyelmet az ’56-os forradalom máig tartó hatására, a magyar szabadság vágy erejére, amely képes volt történelmet írni valamint a nyugati népek megkérdőjelezhető hozzáállására a forradalomhoz. Emellett elmondta, hogy mekkora megtiszteltetésként élte meg, hogy ő lehetett Kádárta történelmében az első, aki beszédet tartott ’56 alkalmából.



A beszédet Bartal Klári 1956 című verse követte, amit kádártai nevelőszülőnél élő gyerekek tolmácsoltak nekünk.
„Szállt, szállt a Himnusz. A trikolór lengett.
Az egész nemzet csak egyet akart.
S hogy megindultak keletről a tankok,
Nyugaton ez csak pár embert zavart…”
A lelkeket borzoló sorok után Tavas Vilmos, a Közösség Kádártáért Egyesület elnöke szólt néhány szót, mely az „56 szelleme él és elpusztíthatatlan” gondolat körül összpontosult. Ezt követően az alpolgármesterrel közösen koszorúzták meg az emlékművet, majd meggyújtották az emlékezés mécseseit. A műsor után Tavas Vilmos még elmondta, hogy az idei egy „teszt ünnepség” volt, jövőre már fáklyás felvonulást is szerveznek.


Tiger Szabolcs

További cikkek

Látványos újítás miatt volt félpályás lezárás a Viadukton
Látványos újítás miatt volt félpályás lezárás a Viadukton
Megkapja a neki járó fényt Veszprém egyik ikonikus látványossága, a Viadukt, de mellette a Városháza, a Tűztorony és a Hősök kapuja is fényesebb lesz hamarosan.
A dió egy csoda! – 10 tudományosan igazolt egészségügyi hatás
A dió egy csoda! – 10 tudományosan igazolt egészségügyi hatás
Mutatunk pár érdekességet a dióról, hogy mi minden rejlik egy kemény csonthéj mögött.
Mit tehet Olaszország, hogy ne nyelje el a tenger Velencét?
Mit tehet Olaszország, hogy ne nyelje el a tenger Velencét?
Az emelkedő tengerszint és a város süllyedő alapja nagy veszéllyel fenyeget. Olaszország nem szeretné, hogy a várost örökre elnyelje a tenger, így a katasztrófa elkerülése érdekében különböző szabályozásokat vezetnek be, és ötletekkel állnak elő.
Veszprémben találkoztak Európa fiataljai
Veszprémben találkoztak Európa fiataljai
Öt országból érkeztek középiskolás fiatalok az Európai Parlament Nagykövet Iskoláinak regionális nemzetközi találkozójára Veszprémbe, amit június 1. és 3. között tartanak.
Óvatosan, még a végén egyet kell érteni a kormánnyal!
Óvatosan, még a végén egyet kell érteni a kormánnyal!
A legutóbbi városi közgyűlésen volt egy vita, majd egy szavazás, ami egységesíthette volna a kormánypárti és ellenzéki képviselőket, egyszóval egyöntetűen a veszprémi döntéshozókat. Fontos kérdésben ilyen utoljára az EKF pályázat benyújtásakor történt, de az ukrán háború ellen felszólaló békepárti nyilatkozat elfogadása nem ugrotta meg a szintet. Véleménycikk egy közgyűlési vita margójára.