Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bölcskei Gusztáv: a karácsony a jó cselekedetek ünnepe

2012. december 24. 8:38 // Forrás: MTI

A karácsony nem öncélú, nem önmagáért való ünnep, hanem annak a lehetősége, hogy az emberek rájöjjenek, jó dolog jót tenni. Ekkor arra emlékezünk, hogy "valaki értünk is karácsony lett", a mai válságos időkben pedig különösen sokan várják, hogy valakik "karácsonnyá legyenek" számukra - mondta Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke az MTI-nek.

A református püspök egy Szombathy Viktor-novella alapján felidézte egy favágó történetét, amelyben egyik karácsonykor mindössze három fenyőfa kivágását engedélyezték a faluban, az egyik a favágóé lehetett. Ő a sajátjából minden falubelinek osztott egy-egy ágat, így viszont neki is csak egyetlen fenyőága maradt.
    Otthon a favágó a családjának azt mondta: "Idén engem jelölt ki az Úr, hogy én legyek a karácsony" a falubelieknek.

 Bölcskei Gusztáv rámutatott: a szeretet az adásra és az elfogadásra való képességet, valamint annak a tudatát jelenti, hogy "ez mennyire sebezhető", mert aki mindig csak adni akar, az előbb-utóbb kiég, aki pedig soha nem tud elfogadni, abban az emberben nincs szeretet.

  Meglátása szerint a szeretet adására, illetve elfogadására való képességgel lehet "mindenkinek szóló ünnep a karácsony", amelyben "benne van a születés, az élet ajándéka". Hozzátette: a keresztény hit szerint a karácsonyi történet bemutatja Isten ajándékát, Jézus földi jelenlétét, amely segíthet abban, hogy az ember olyanná változzon, amilyenné magától nem lenne képes.

vehir.hu
további cikkek
Átadták a Szent Gellért-díjakat kultúra Átadták a Szent Gellért-díjakat A Szent Mihály-napok rendezvénysorozat részeként szombat este átadták a Szent Gellért-díjakat is. ma 11:53 Elindult az Állatvédelmi Témahét – Több mint 300 ezer gyermek csatlakozott a programhoz Elindult az Állatvédelmi Témahét – Több mint 300 ezer gyermek csatlakozott a programhoz Hétfőn kezdetét vette az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság által szervezett Állatvédelmi Témahét, melyhez több mint 307 ezer gyermek és közel 2400 oktatási és gyermekvédelmi intézmény csatlakozott. ma 10:20 Az Osztrák Szabadságpárt győzött a parlamenti választáson közélet Az Osztrák Szabadságpárt győzött a parlamenti választáson A jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) áll győzelemre a vasárnap Ausztriában tartott parlamenti választáson a szavazóhelyiségeket elhagyók körében készített felmérések (exit poll) tanúsága szerint. A párt főtitkára történelminek nevezte az eredményt. ma 8:40 Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. tegnap 19:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.