2022. január 19.
//
Sára névnap

Három év után tudott nyerni Szegeden az MKB / Pick Szeged – MKB Veszprém KC 26:30 (12:16)

2008. október 26. 14:15
Négygólos győzelmet aratott Szegeden az MKB Veszprém KC a férfi kézilabda élvonal csúcsrangadóján. A vendég együttes gyakorlatilag a találkozó egészét uralta, mind egyéni teljesítményekben, mind csapatjátékban ellenfele fölé nőtt, s teljesen megérdemelten hozta el a két bajnoki pontot a Tisza partjáról. A Mocsai-legénység egy három éve tartó negatív sorozatot szakított meg azzal, hogy diadalmaskodni tudott a legnagyobb rivális otthonában.
A mérkőzés kezdődobását Vajda Attila, olimpia bajnok kenus végezte el. A közönség vastapssal köszöntötte Peking aranyérmesét, majd a remek hangulatot Vadkerti fokozta, aki először, s utoljára juttatta vezetéshez a Picket. 3:3-ig tartotta a lépést a házigazda az ellenfelével, a 10. percre viszont sikerült meglépnie a Veszprémnek, 3:6. A vendégek trénere már ekkor meglepő lépésre szánta el magát, Puljezevicset lecserélte, s a fiatal Marjanacnak adott lehetőséget. A szerb hálóőr meg is hálálta bizalmat, s rögtön bemutatott néhány bravúrt. Osmajic is belendült, azonban meglepő lövéseivel sem sikerült elérnie az egyenlő állást, a félidő derekán 6:7 állt az eredményjelzőn. Mocsai Lajos időt kért, amelynek meg is lett az eredménye, Dejan Peric védéséivel, s Korazija duplájával máris három volt közte, 6:9. A 18. percben Perez váltotta Ilyést, a 10. gólt pedig a remekül irányító Eklemovics szerezte. Sokat elárul a mérkőzésről, hogy a 20. minutumban iratkozott fel a góllövők közé a szegediek egyik legjobb lövője, Krivokapics. A közönség kedvenc jobbátlövő ekkor egy gyors hazai labdaszerzés után jutatta Peric kapujába a játékszert. Hét perccel a vége előtt ismét felzárkózott egyre a Tisza-parti gárda, a tarthatatlannak bizonyuló Osmajic faragott tovább a hátrányból, 11:12. A hajrában már a bakonyi gárda akarata érvényesült, Eklemovics és Cozma remek összjátékának, valamint Peric újabb hárításainak köszönhetően négygólos fórt harcolt ki a szünetre a bajnoki címvédő, 12:16.


A szünet után Puljezevics visszatért a kapuba, vendégoldalon pedig a kézsérüléséből felépülő Iváncsik Gergő léphetett pályára ismét hosszú idő után. A Mocsai-legénység ott folytatta, ahol az első játékrész végén abbahagyta. Gulyás, Ilyés és Cozma is megszerezte a maga találatát, az MKB pedig már héttel vezetett az Újszegedi sportcsarnokban. A Csongrád megyeiek küzdöttek becsülettel, a 41. percre négyre közelítették meg a vendég együttest, azonban Petrea harmadik kétperces kiállításával még nehezebb helyzetbe került a Magyar Kupa címvédője. A 46. percben a remek napot kifogó Osmajic 18:22-re alakította az állást, a Veszprém viszont ekkor is válaszolni tudott. Előbb Ilyés lőtt gólt érően, majd a sokadik káprázatos Eklemovics-Cozma összjáték végén a román óriás volt eredményes. Tízzel a vége előtt pedig Vujin szerezte a 25. bakonyi gólt, 18:25. Három perccel a befejezés előtt Vadkerti, Osmajic és Krivokapics közbenjárásának köszönhetően 25:29-re feljött a Pick szeged, de a vendég diadal már nem forgott kockán. Két perccel a lefújás előtt Osmajic kétperces kiállítását követően a négyből négy helyzetet értékesítő Iváncsik Gergő büntetőből dobta az utolsó, 30. gólt. A hajrában Peric még hárította Krivokapics hetesét, a 26:30-es végeredményt pedig a fiatal Vancsics állította be.

A jó hangulatú rangadó ezúttal szerencsére a sportszerűség jegyében zajlott. A sérüléshullámmal küszködő hazaiak elszenvedték idei első veretlenségüket a bajnokságban, a Veszprém viszont továbbra is százszázalékos.

 

Budapest Bank férfi kézilabdaliga, 9. foruló:

Pick Szeged – MKB Veszprém KC 26:30 (12:16)
Szeged, 3000 néző. Vezette: Herczeg, Südi.
Szeged: Puljezevics – Ghionea 1, Krivokapics 6/4, Petrea, Herbert 1, Katzirz 1, Vadkerti 5. Csere: Marjanac (kapus), Osmajic 9, Vancsics 1, Simon 2, Gyuris, Bjelis, Zvizej.
Vezetőedző: Vladan Matics.
Veszprém: Peric – Gulyás 1, Cozma 7, Lushnikov, Lapcevic, Ilyés 4, Korazija 3. Csere: Eklemovics 5, Vujin 3/1, Perez 3, Iváncsik G. 4/1, Sesum.
Vezetőedző: Mocsai Lajos.
Kiállítás:12 ill. 12 perc.
Hétméteresből:
5/4, ill. 3/2.
Piros lap: Petrea 42. perc.

Zatkalik Dávid