Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Böjte Csaba iskolaházát segítik a fehérváriak

2013. január 5. 22:11 // Forrás: MTI

Böjte Csabának, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójának tavaly a városban elindított Szent Imre Iskolaházát segítik a székesfehérvári jótékonysági estély bevételéből, amelynek fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, háziasszonya pedig Miklósa Erika operaénekes.

A szombati rendezvény előtt tartott sajtótájékoztatón Herczegh Anita elmondta: a székesfehérvári esemény a kérés és az adakozás őszinte fóruma. Méltó keretek között találkozik "a hiány a többlettel és az elesettség a tenni akarással". Úgy véli, Böjte Csabát senkinek nem kell bemutatni a világban ott, ahol magyarok élnek. "Tökélyre fejlesztette a kérés tudományát. Tőle már egy mosoly is elég, mi pedig pontosan tudjuk, hogy mindig égető probléma megoldására gyűjt" - fogalmazott.

Miklósa Erika hangsúlyozta, hogy idővel országos hírű lehet a rendezvény, mert hiteles emberek próbálnak meg jó ügyeket segíteni. Jelezte, a tavalyi helyszín kicsinek bizonyult, mert az akkori nyolcvan helyett az idén százhúszan vesznek részt az estélyen. Az operaénekes nemcsak a szervezésből és az előkészületekből vette ki részét, hanem aktív szereplője is az eseménynek. Idén a Tárkány Művekkel közösen lép színpadra, ennek tagjai népzenészek, és ezt a műfajt ötvözik a dzsesszel.


Herczegh Anita, Cser-Palkovics András, Böjte Csaba (MTI-fotó)

Cser-Palkovics András polgármester (Fidesz) emlékeztetett rá, hogy hagyományteremtő szándékkal indították el tavaly az estélyt, hogy "ne csak elkezdjünk egy évet, hanem méltó módon tegyük". Örömét fejezte ki, hogy olyan iskolaházat segíthetnek, amely esélyt kínál a gyerekeknek. A bevétel nagy részét ennek támogatására adjuk - tette hozzá.

Böjte Csaba úgy fogalmazott: "minden nagy hajó mellett kell egy kis mentőhajó is". Ezért indítottak több mint ötven napközi otthont Erdélyben, és nyitottak meg három iskolaházat Magyarországon: Csobánkán, Polgárdiban és Székesfehérváron. A székesfehérvári intézményről elmondta: jelenleg tíz, bajban lévő gyereknek adnak menedéket, de a ház 25-30 fiatal befogadására is alkalmas. "Nem akarunk az állami intézetek ellenében dolgozni, őket szeretnénk kiegészíteni, segíteni. A tapasztalataink jók, mindenki segítőkészen áll hozzá kezdeményezésünkhöz. Jó lenne, ha minden városban lennének hasonló házak, ahol a gyerekek segítő szót, útmutatást kaphatnak, mert sokukat meg lehetne menteni az elkallódástól" - mondta.

vehir.hu
további cikkek
Átadták a Szent Gellért-díjakat kultúra Átadták a Szent Gellért-díjakat A Szent Mihály-napok rendezvénysorozat részeként szombat este átadták a Szent Gellért-díjakat is. ma 11:53 Elindult az Állatvédelmi Témahét – Több mint 300 ezer gyermek csatlakozott a programhoz Elindult az Állatvédelmi Témahét – Több mint 300 ezer gyermek csatlakozott a programhoz Hétfőn kezdetét vette az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság által szervezett Állatvédelmi Témahét, melyhez több mint 307 ezer gyermek és közel 2400 oktatási és gyermekvédelmi intézmény csatlakozott. ma 10:20 Az Osztrák Szabadságpárt győzött a parlamenti választáson közélet Az Osztrák Szabadságpárt győzött a parlamenti választáson A jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) áll győzelemre a vasárnap Ausztriában tartott parlamenti választáson a szavazóhelyiségeket elhagyók körében készített felmérések (exit poll) tanúsága szerint. A párt főtitkára történelminek nevezte az eredményt. ma 8:40 Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. tegnap 19:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.