Ennek megfelelően már a szombati MKB Veszprém KC - Dunaferr SE elődöntőben összecsap a 2006/2007-es kiírás két finalistája. Emlékezetes, hogy a tavalyi balatonfüredi döntőben is rendkívül izgalmas meccset produkált a két gárda, ahol a Veszprémnek csak a hajrában sikerült felülkerekedni a Dunaújváros fiatal válogatott játékosokból álló együttesén.
Idén tétmérkőzésen négy alkalommal találkozott egymással a két csapat, s mind az alapszakasz, mind a rájátszás 2-2 mérkőzésén a bakonyi gárda diadalmaskodott. Az újvárosiak erejét jelzi azonban, hogy a 3-1-re elveszített bajnoki elődöntő valamennyi összecsapásán szoros eredményt tudtak elérni a Szeged ellen, s újfent bizonyították, hogy a jövő csapata lehetnek.
A másik ágon a Pick Szeged - PLER Airport KC meccsen a papírforma magabiztos szegedi győzelmet ígér. A Tisza-partiak deklarált célja, hogy hazai közönségük segítségével otthon tartsák a serleget. Bombameglepetés lenne, ha a fővárosiak borsot törnének az orruk alá, s megakadályoznák a döntőbe jutásukat.
< ?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" />