Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Azoknak énekelek, akik szeretnek

2013. február 3. 20:05
Pörgős mindennapjait éli Csobot Adél. Sokat énekel, önálló estjeire készül, hamarosan új dalt is hallhatunk tőle.

A legutóbbi X-Faktor tehetségkutató verseny harmadik helyezettje a közelmúltban lépett fel a Pannónia Kulturális Központban Balatonalmádiban az intézmény tíz éves fennállását ünneplő programsorozat részeként. A fiatal énekes a műsorban elhangzott dalokból állított össze egy csokorra valót a lelkes közönségnek. A fellépése előtt beszélgettünk sikerről, hétköznapokról, bulvár médiáról.

- Nem bántam meg, hogy jelentkeztem erre a versenyre, életem legnagyobb lehetősége előtt álltam, amivel sikerült élni, egy ország ismerhetett meg, ezt csodálatos dolognak tartom. Az elején kicsit bizonytalanul álltam a dolgok elé, nem láttam tisztán, mi sülhet ki belőle, de hamar megszoktam a légkört, s magam is elhittem, ott van a helyem az X-Faktor versenyzői között. Az élő showk alkalmával egyre jobban éreztem, ez az az út, amit végig kell járnom. Egy ilyen versenyhez csak úgy szabad hozzáállni, hogy az első percétől az utoslóig elhisszük, ott lehetünk a legjobbak között.

- Eleinte a hozzád közel álló műfajban szólalhattál meg, később más stílusokban is bizonyítanod kellett, ami nem mindig sikerült zökkenőmentesen.

- Az nem probléma, ha valaki jó abban a stílusban, amit szeret. Persze voltak dalok, amik kisebb nehézséget okoztak, de igyekeztem felnőni a feladatokhoz és azt tenni, amit elvárnak a körülöttem lévő emberek.

- Mennyire sikerült megtalálnod a közös hangot a mentoroddal, versenyzőkkel?

- Nagyon könnyen ment, mindenki lelkes volt és nem utolsó sorban rendkívül profi. Malek Miklóstól megtanultam mindent, amit lehetett ennyi idő alatt. Ami pedig a versenyzőket illeti, gyakorlatilag hetekig együtt éltünk, jó kapcsolatok alakultak ki, sokukkal a mai napig gyakran beszélek, találkozok, illetve fellépésekre is együtt járunk.

- Milyen tervekkel készülsz a következő hetekre, hónapokra?

Folyamatosan dolgozunk az első dalomon, ami az egyéniségemet tükrözi majd, megmutatja, mit szeretek. Bízom benne, hogy senkinek sem okoz csalódást. Emellett készülök az első önálló estemre, amit a budapesti Orfeumban nézhet meg a közönség, első alkalommal február 14-én. Egy másik helyen, a Rózsavölgyi Szalonban is rendszeresen találkozhatnak velem az érdeklődők. Nagyon izgatottan készülök ezekre a fellépésekre.

- Jó és rossz egyaránt kijutott neked a műsor folyamán, a közönségtől is kaptál hideget, meleget.

- Sokan éreztették velem véleményüket, már az első szereplésem után sokféle kritikát kaptam. Meg kellett tanulnom kezelni ezeket, s elengedni a fülem mellett, nem mindet magamra venni, azonban az építő jellegű kritikákat mindig szívesen fogadtam. Ezután is azoknak énekelek, akik szeretnek, és ez a lényeg.

- Hogyan viseled a bulvár mádia figyelmét?

- Ez hozzá tartozik egy előadó életéhez, és addig is beszélnek róla, a neve ott van a köztudatban. Bármennyire is nehéz, együtt kell élni vele és megfelelően kezelni. Igen, előfordul, hogy időnként felháborító dolgok jelennek meg rólam, de nem éri meg ezen rágódni.

- Mi a legnagyobb érték, amit a műsortól kaptál?

- Nagyon sok mindent tanultam, mellette megkaptam a lehetőséget, hogy több millió ember előtt énekeljek. Az énekórákon megszerzett tudást már senki nem veheti el tőlem, illetve az X-Faktor megerősítette bennem, hogy ha valamiben nagyon hiszek, az megvalósulhat.

- Számos felkérésnek kell eleget tenned, hogyan töltődsz fel, hogy ezeken mindig a legjobb formádat tudd hozni?

- Nagyon szeretek olvasni, esetleg filmet nézek és persze alszom. 

Cseh Zoltán

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.