A török hódoltság alóli felszabadítás után költöztek az első reformátusok, az akkor még önálló faluba. De annyira néptelen volt az eredetileg katolikus település, hogy alig néhány család élt itt, így a betelepülő reformátusokkal, ők kerültek fölénybe. Hosszú éveken át jól megfértek a két felekezet hívei egymás mellett, egy templomban. Segítették egymást, és sok esetben közösen munkálkodtak. Az Árpád kori templomot is közös erővel építették újjá a 18. század elején. Az istentiszteletet ugyan nem együtt tartották, hiszen mindenkinek megvolt a maga helye. Így ment ez az 1760-as évekig, amikor betelepítették Gyulaforátótra a környékbeli német, katolikus lakosságot. Velük viszont megfordult az arány. A templomot ki kellett bővíteni, ahonnan a reformátusok egyre kijjebb szorultak. Mivel az épület hátsó részébe, a református szárnyba csak a szószék alatti bejáraton át lehetett bejutni, tehát a katolikus templomon keresztül, a protestánsok egyre inkább kiszorítottnak érzeték magukat. Később külön bejáratot is vágtak nekik, hogy ne zavarják egymás köreit. Bár továbbra is segítették egymást ha kellett, egyre gyakoribbá váltak a konfliktusok. Érdekes, hogy több mint száz éves együttélés, viták, viszályok után a katolikusok kezdeményezték, hogy építsenek országos adakozásból egy saját templomot a reformátusoknak. A dokumentációkból kiderül, hogy akkor szinte minden felekezetből, az ország minden pontjáról megmozdultak hívő emberek, hogy segítsék a kis rátóti templom ügyét. 1903-ban bontották le a régi épületet, mely a nagy templomnak már csak egy kis része volt, és száz évvel ezelőtt felszentelték az újat, a kálvária bejáratánál.
Czaun János ezt a közadakozást szeretné feleleveníteni,
hiszen a templomot egy évszázad alatt, mindössze egyszer 50 évvel ezelőtt
újították fel – fénye megkopott, s állapota hagy némi kívánni valót maga után,
megérett egy komoly rekonstrukcióra. A teljes felújítás körülbelül 8 millió
forintba kerülne, melyről egyelőre álmodni sem mernek. Arra viszont ígéretet
tett a részönkormányzat vezetője, hogy ha a hívek is segítenek adományaikkal,
az önkormányzat hozzájárulásával, saját képviselői keretét is felhasználva,
jövőre kicserélik a teljes tetőszerkezetet. Ehhez nagyjából másfél millió
forintra van szükség. Ebben a munkában, épp ahogy száz éve, most számítok
minden gyulafirátóti segítségére, hogy amikor elkészül, mindannyian
elmondhassuk, és érezhessük, egy kicsit rajtunk is múlt, a mi munkánk is benne
van – fogalmazott Czaun János.
A képviselő hisz ebben a hitközösségben, hiszen
mint mondta, minden közösségnek olyan lelkésze van, amilyet megérdemel.
Wesswtzky Szabolcs, pedig az az ember, akire mindenki csak büszke lehet:
lelkes, elhivatott, ezért nagyra becsült a faluban.
Wessetzky Szabolcs az istentiszteleten, a reformáció napján,
Lutherre, a reformáció korára és annak jelentőségére emlékezett. Mint mondta, a
reformáció előtt az emberek csigaházban éltek, ahogy az egyház is. Biztonságban
érezték magukat, de belül lelki nyomorúságban éltek.
A lutheri tanok kiszabadították ebből az embereket, s a reformáció a kultúrában, az élet szinte minden területén megújulást hozott. Napjainkban, a lelkész úgy látja, újra egyre többen választják ezt a csigaházat. Kint tombol a gazdasági válság, de válságban vannak a családok is. Ha maradunk a csigaházban, ha leülepszik az életünk, fásulttá válunk, de egyszer bekopog majd az élet…
Az a kérdés, ma mit üzen nekünk a reformáció – mondta a lelkipásztor. Meg merünk-e újulni, és felismerjük-e, szinte mindenből több kell, túlélni ezt az időszakot. Több emberségre, több jó szóra, több beszélgetésre és több simogatásra van szükség. S a csigaházból kibújva Isten kezébe kell tenni életünket.
