Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hip hop buli készülődik

2013. február 11. 11:36
A HANDS UP! szervezői úgy gondolták, ideje egy kis változatosságot vinni az egyetemi éjszakai életbe, ezért a szokásos zenei paletta helyett valami különlegessel rukkolnak elő február 19-én.

“Garantáljuk a legfinomabb hip hop és r'n'b dalokat, hogy mehessen a seggrázás egész este, emellé pedig az ország legjobb stílusbeli előadóit és DJ-it hozzuk el nektek fellépőként, piszok olcsó belépőárral karöltve. Úgyhogy HANDS UP!, azaz Kezeket fel!, az őrület februárban kezdetét veszi!” - ígérik a szervezők a program Facebook oldalán.

Az este fő fellépője a Hősök formáció lesz. Az alapvetően Veszprémhez köthető hiphop formáció 2001. óta tevékenykedik a honi rap szcénában. 2003-ban megnyerték a Hiphop Mission nevű országos tehetségkutató versenyt, mely a legendás Fila Rap Jam-ek utódja volt. A megalakulás óta több saját lemez, szólóalbumok, produceri kiadványok sora jelent meg a ”Híróz” zászlaja alatt. A csapat az évek alatt bejárta fellépéseivel az országot. Minden nagyobb hazai fesztiválon szerepeltek már, az Offline Sport Games nyárzáróin is alapnevek, de városi/községi rendezvényeken és természetesen a hiphop orientált bulikon is biztos pont a Hősök szerepeltetése. A 2003-as Nyelvtan, a 2008-as Klasszik és a 2011-es Négy Évszak lemezekből mind ezer fölötti példányszámok keltek el. 2009-ben már közel 60 fellépést adtak. Az MTV Brand: Nu programjában is részt vesznek, rákerültek továbbá a Volt Fesztivál válogatáslemezére és elkezdték az élő formáció előkészületeit. Tehetséges veszprémi zenészekkel közös projekt ez, mely az eddigi dj-s felállást hangszereli át és viszi színpadra. Szintén 2009-ben készült el egy nagyobb cég és országos gigarendezvény felkérésére a „Help az életért” és a „Három betű - OSG” című felvételek és klipek, melyeket szintén a veszprémi formáció jegyez. 2010-ben részt vett a csapat három kiváló zenekarral a Mixtúra nevű turnén, és végigfesztiválozták a nyarat. 2011-ben a tízéves jubileum nagy fordulópont. Közel 100 fellépés, öt új videóklip, MR2-es listavezetés (Ikon). A Négy Évszak rengeteg pozitív kritikát kap, sok új kapu és lehetőség nyílik folyamatosan a Hősök számára.

A fergeteges buli alaphangulatát Dj Gozth és Belo alapozza meg, valamint fellép még Tibes, a Pannon Egyetem jelenlegi diákrektora, aki nem utolsó sorban tavaly harmadik helyezést ért el a Redbull Pilvaker-en.
 

Cseh Zoltán
további cikkek
Átadták a Szent Gellért-díjakat kultúra Átadták a Szent Gellért-díjakat A Szent Mihály-napok rendezvénysorozat részeként szombat este átadták a Szent Gellért-díjakat is. ma 11:53 A fény éltetői mi vagyunk kultúra A fény éltetői mi vagyunk A Szent Mihály-napi búcsú vasárnapi szentmiséjét Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatta be a Szentháromság téren, aki számos gondolatot intézett a fiatalokhoz. ma 14:58 Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. tegnap 19:06 Vörös árnyalatot kapott a borszalon kultúra Vörös árnyalatot kapott a borszalon A koncepció ugyanaz volt, mint májusban, mégis sok részletében más volt a szeptemberi Veszprémi borszalon, mint az említett tavaszi debütálása a helyi kulturális és gasztrorendezvények között. Péntek este a Várban az MTA-VEAB borospincéjében és udvarán a kora őszi alkonyattól egészen sötétedésig zajlottak a kóstolások és kötetlen beszélgetések. tegnap 9:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.