Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Európa autópályáin

2013. április 13. 20:26
Kamionnal nem lehet világot látni, csak autópályát. Töröcsik Zsolt és Kádár Zsuzsi ezt saját bőrén tapasztalta. Ennek ellenére rengeteg történettel várták az érdeklődőket szerdán az egyetem Központi Kollégiumában.

Benzinkutak gyümölcse

A terembe belépve finom limonádé és rock & roll zene fogadott, a kivetítőn pedig kamionos képek peregtek. A közeli asztalon egy kék játékkamion pihen sárga fiat kisöccsével. A két járművet körbeveszik a különféle termékek Európa minden tájáról, pontosabban – mint később kiderült – Európa minden táján található benzinkutakról. Francia nyelvű szakácskönyv, ami a Coca Cola alapanyagú recepteket mutat be francia nyelven, valamint egy képregény, ami a rendezvény főszereplőinek elmondása szerint rendkívül népszerű hazájában és „kretén nyulakról” szól.

Így kezdődött…

Az előadást Töröcsik Zsolt kezdte. Már rögtön az elején leszögezte, azzal a romantikus ábránddal ült a kamion kormánya mögé, hogy ezzel a munkával megnézheti egész Európát. Elmondta, világot nem lehet látni, csak autópályát. A 2008-as gazdasági válság belföldre szorította a fuvarjait. Elmesélte, Debrecenben megismerkedett egy tanárnővel, akit megkért, hogy csináljon róla képet, hogy legyen róla fotó a társkereső profilján. A találkozáson aztán az említett lány próbaként beült a kamion volánja mögé. A nagy gépezetnek a féke jobban fog, mint amennyire az ember elsőre számítana rá, így az anyósülésen tartózkodó Zsolt arca a hirtelen megállásnál találkozott a szélvédővel. Hozzátette, ezt ő persze férfiasan viselte. A találkozóból aztán több lett, és végül házasság kerekedett belőle. Mikor az előadó ehhez a részhez ért, bemutatta a történet főhősnőjét, Kádár Zsuzsit.

Hogy lesz egy kamionosból kettő?

Zsuzsi elmesélte, nem volt könnyű olyan munkát találni, ami megfelelt nekik. Megtudhattuk, igyekeztek olyan állás keresni, ahol sok időt tölthetnek együtt. Végül aztán Zsuzsi úgy döntött leteszi a jogosítványt kamionra, így férjével együtt szelhetik Európa útjait. Ez ráadásul sokkal jobban jövedelmezett, mint a tanári állás. Elmondta, furgont vezetnek, ami azért is előnyös, mert nem vonatkozik rá annyi tilalom, mint az óriási kamionokra, ráadásul hétvégén is lehet vele utazni. Megtudhattuk, első közös útjuk egyenesen Európa túlsó végébe, Gibraltárhoz vezetett.

Kádár Zsuzsi és Töröcsik Zsolt

A kamionosok élete nem csak játék és mese…

Az előadók részletesen beszámoltak a kamionos szakma veszélyeiről. Nem számít, hogy őrzött a parkoló, a rakományt a tolvajok akkor is elemelhetik. A rablók semmitől sem riadnak vissza. Jobb esetben altatógázt vezetnek a fülkébe, de volt már olyan, aki túl nagy dózist kapott és meghalt tőle. Elhangzott, aki éjszaka arra ébred, hogy kirámolják a kamionját, az jobban teszi, ha csendben alvást színlel, különben a tolvajok még vele is végezhetnek. A szíriai kamionok közelébe pedig nem érdemes menni, mert ha a vezető rossz szándékot feltételez mindenféle habozás nélkül leszúrhatja az embert.

Kinek a fia a Fiat?

Zsolt és Zsuzsi beszéltek a szabadidejükről is. Elmondták, ezt is a volán mögött töltik, azonban ilyenkor nem egy hatalmas kamion, hanem egy kicsi Fiat 500-as kormányát ragadják meg. A kicsi kocsi náluk családtagnak számít, az esküvői fotóikon is fő szerepet játszott - árulták el. Fiatot vezetni egy hatalmas élmény, ezért napsütésben, esőben, hóban is rendszeresen kiviszik. A telet különösen szereti, egyenesen imád hóban lenni – lelkendezett a két előadó. Elhangzott, emellett ez a kocsi annyira jópofa, hogy szinte bármilyen rendezvényen szívesen fogadják őket.

Hova vezet az kamionok útja?

Az előadás végén Zsolt és Zsuzsi kisorsolt a közönség számára néhány szuvenírt az asztalon találhatók közül. Zárásként még elmesélték, nagyon szívesen alapítanának már családot, ám ez az életvitel ezt nem engedi meg, úgyhogy most törik a fejüket a megoldáson. Arra a kérdésre, hogy mennyire éri meg kamionosként dolgozni elmondták, veszélyes, fárasztó, és stresszes munka, de ha az ember meg van szorulva anyagilag, akkor megéri elvállalni.

Zsolt és Zsuzsi blogja a roadwalkers.blogspot.hu címen olvasható.

Horák János
további cikkek
Átadták a Szent Gellért-díjakat kultúra Átadták a Szent Gellért-díjakat A Szent Mihály-napok rendezvénysorozat részeként szombat este átadták a Szent Gellért-díjakat is. tegnap 11:53 A fény éltetői mi vagyunk kultúra A fény éltetői mi vagyunk A Szent Mihály-napi búcsú vasárnapi szentmiséjét Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatta be a Szentháromság téren, aki számos gondolatot intézett a fiatalokhoz. tegnap 14:58 Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. 2024. szeptember 29. 19:06 Vörös árnyalatot kapott a borszalon kultúra Vörös árnyalatot kapott a borszalon A koncepció ugyanaz volt, mint májusban, mégis sok részletében más volt a szeptemberi Veszprémi borszalon, mint az említett tavaszi debütálása a helyi kulturális és gasztrorendezvények között. Péntek este a Várban az MTA-VEAB borospincéjében és udvarán a kora őszi alkonyattól egészen sötétedésig zajlottak a kóstolások és kötetlen beszélgetések. 2024. szeptember 29. 9:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.