Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megújult a balatonfüredi Lóczy-barlang

2013. április 23. 19:14 // Forrás: MTI
Nyolcmillió forintból megújult a balatonfüredi Lóczy-barlang - jelentette be kedden sajtótájékoztatón a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója Balatonfüreden.

 Puskás Zoltán elmondta: a projektgazda Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság területén egy nyertes pályázatnak köszönhetően élettelen természeti értékek védelmével kapcsolatos beruházások indulhattak el 2011-ben, ennek keretében öt beruházási elem 24 helyszínén nettó 128 millió forintot költhettek fejlesztésekre. Megjegyezte: az állami természetvédelemnek soha eddig nem volt lehetősége ilyen nagyságrendű összeget e célra fordítani. Ez különösen nagy eredmény egy olyan területen, amely nem csupán hazai, de nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően sokszínű földtudományi értékekkel rendelkezik - tette hozzá.

A projekt keretében egyebek közt megtisztították a Káli-medence kőtengereit, természetvédelmi okokból barlangokat zártak le, felújították a tapolcai tavasbarlangot és a balatonfüredi Lóczy-barlangot, kicserélték a balatonedericsi Csodabogyós barlang beépített műtárgyait; ezek közül a legnagyobb beruházás a tapolcai volt 78 millió forinttal, míg a Lóczy-barlangra nyolcmillió forintot költöttek. A Lóczy Lajos geológusról, földrajztudósról elnevezett barlangban kőzetstabilizálást végeztek, új bejárati ajtót szereltek fel denevérbarát röpnyílással, új, 60-70 százalékos energiamegtakarítást eredményező világítási rendszert alakítottak ki, valamint felújították a járófelületeket és korlátokat.

Korbély Barnabás, a Bakony-Balaton Geopark csoportvezetője kijelentette: a nemzeti park nemcsak a klasszikus ökológiai, természetvédelmi értékek megőrzéséért, hanem az úgynevezett élettelen értékekért is felel. Beszélt arról, hogy a barlangok törvényi védelmet élveznek, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén pedig több fokozottan védett barlang is található. A 128 millió forintos projekt a megújult Lóczy-barlang átadásával lezárult.

vehir.hu
további cikkek
Átadták a Szent Gellért-díjakat kultúra Átadták a Szent Gellért-díjakat A Szent Mihály-napok rendezvénysorozat részeként szombat este átadták a Szent Gellért-díjakat is. tegnap 11:53 A fény éltetői mi vagyunk kultúra A fény éltetői mi vagyunk A Szent Mihály-napi búcsú vasárnapi szentmiséjét Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatta be a Szentháromság téren, aki számos gondolatot intézett a fiatalokhoz. tegnap 14:58 Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. 2024. szeptember 29. 19:06 Vörös árnyalatot kapott a borszalon kultúra Vörös árnyalatot kapott a borszalon A koncepció ugyanaz volt, mint májusban, mégis sok részletében más volt a szeptemberi Veszprémi borszalon, mint az említett tavaszi debütálása a helyi kulturális és gasztrorendezvények között. Péntek este a Várban az MTA-VEAB borospincéjében és udvarán a kora őszi alkonyattól egészen sötétedésig zajlottak a kóstolások és kötetlen beszélgetések. 2024. szeptember 29. 9:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.