Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Húsz év színei

2013. április 23. 22:39
A nyugdíjasok mindennapjait feldolgozó tárlat nyílt a városháza aulájában kedd délután a Veszprém Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi, Érdekképviseleti Egyesülete fennállásának huszadik évfordulója alkalmából.

Táborállás Dalkör

A kiállítás megnyitóján Porga Gyula polgármester a tárlat anyagát színesnek nevezte, nemcsak megjelenésére, de tartalmára is utalva ezzel. Az elmúlt húsz évben a nyugdíjas klubok is hasonlóan színes időket élhettek át, színessé téve ezzel a város mindennapjait is. Kijelentette: a városnak fontos, hogy a nyugdíjasok – ez a 16 ezer fős közösség jól érezze magát. A városban működő 41 klub mintegy háromezer aktív és alkotó tagot számlál, akik az elmúlt húsz évben jelentős sikereket értek el: elérték, hogy a 65 évnél fiatalabb nyugdíjasok is kedvezményesen utazhassanak a helyi járatokon, létrejött a klubvezetők fóruma, és az idén végre idős-ügyi koncepciót alkotott az önkormányzat, amely aktív, alkotó szerepet szán a nyugdíjasoknak.

Porga Gyula

Tungli József, a kiállítás ötletgazdája kifejezte örömét amiatt, hogy a VMK épületében már sokak által látott tárlat most a városi törvényhozás épületében is bemutatkozhat, ahol nemcsak nyugdíjasok látják majd, hanem mindenki, aki ügyei intézése miatt betér a városházára.

Tungli József

A megnyitón zenei produkcióval közreműködött a Táborállás Dalkör és Csörgő Géza.

Csörgő Géza

Schöngrundtner Tamás
Cseh Zoltán
további cikkek
Átadták a Szent Gellért-díjakat kultúra Átadták a Szent Gellért-díjakat A Szent Mihály-napok rendezvénysorozat részeként szombat este átadták a Szent Gellért-díjakat is. tegnap 11:53 A fény éltetői mi vagyunk kultúra A fény éltetői mi vagyunk A Szent Mihály-napi búcsú vasárnapi szentmiséjét Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatta be a Szentháromság téren, aki számos gondolatot intézett a fiatalokhoz. tegnap 14:58 Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. 2024. szeptember 29. 19:06 Vörös árnyalatot kapott a borszalon kultúra Vörös árnyalatot kapott a borszalon A koncepció ugyanaz volt, mint májusban, mégis sok részletében más volt a szeptemberi Veszprémi borszalon, mint az említett tavaszi debütálása a helyi kulturális és gasztrorendezvények között. Péntek este a Várban az MTA-VEAB borospincéjében és udvarán a kora őszi alkonyattól egészen sötétedésig zajlottak a kóstolások és kötetlen beszélgetések. 2024. szeptember 29. 9:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.