Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Előadássorozat a középkori magyar egyháztörténetről Zircen

2013. április 26. 10:54 // Forrás: MTI
Szemelvények a középkori magyar egyháztörténetből címmel hirdettek ingyenes előadássorozatot az Országos Széchényi Könyvtár Reguly Antal Műemlékkönyvtárában Zircen, az első előadást pénteken 17 órától tartják a barokk teremben.

 Mint azt Németh Gábor, a műemlékkönyvtár igazgatója az MTI-nek elmondta: az április 26. és október 11. közötti öt előadáson az érdeklődőknek a ciszterci szerzetesek és apátságok mellett a bencés és karthauzi rendet, az egyházi társadalmat mutatják be a középkori Magyarországon. Az előadások megtartására a téma avatott kutatóit kérték fel, akik a laikusoknak is érthető nyelven ismertetik kutatásaik eredményét. A programok kiegészítik a történelem tanagyagot, ezért a történelemtanárok és diákok figyelmét szeretnék felkelteni, de minden, a lakóhelye történelme iránt érdeklődőt várnak a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósított rendezvényre. Első alkalommal pénteken 17 órától Koszta László lép a zirci közönség elé, aki a bencés rend szerepéről tart előadást. Május 10-én Valter Ilona ad elő a Ciszterci apátságok kutatása, ásatása címmel, május 30-án Vida Beáta mutatja be a karthauziak magyarországi történetét. Szeptember 6-án C. Tóth Norbert Egyházi vezetők Zsigmond király korában címmel tart előadást, míg az utolsó, október 11-i rendezvényen Fedeles Tamás beszél a kanonokokról a középkori Magyarországon.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.