Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Filmes május Veszprémben

2013. április 26. 13:20
A kortárs magyar mozifilmek legjobbjai, és egy különleges filmes esemény - májusban nem csak mozizhatunk, de az alkotókkal is beszélgethetünk, és akár egy filmkészítő versenyen is részt vehetünk.

A Home, Street, Home egy Veszprém belvárosának megújulása apropóján létrehozott rendezvénysorozat a Life Vision Kft. és a Szellemi Regenerációs Társulás szervezésében. Az őszi belvárosi piknik és az Urbanista beszélgetések után tavasszal filmes rendezvények következnek.

Májusban öt olyan kortárs magyar filmet láthatunk, amelyek bár nagy sikereket értek el, mégsem – vagy csak alig - hozzáférhetőek a veszprémiek számára. A Lovassy László Gimnáziumban tartott vetítések után lehetőség lesz az alkotókkal való találkozásra, beszélgetésre is.

Május 10-én a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős rendező osztálya által készített Nekem Budapest című film érkezik, amely egy mikro budget szkeccsfilm a fővárosról. A meghívott vendég Kapronczai Erika lesz, a film egyik rendezője. Ezután (május 14-én) A vizsga című filmet láthatjuk, a meghívott vendég pedig Bergendy Péter rendező. Az 1957-ben játszódó thriller a chicagói nemzetközi filmfesztiválon a legjobb új rendező díját nyerte, az Index olvasói pedig a legjobb 2012-es magyar filmnek választották.

Május 17-én a tavalyi Berlini Nemzetközi Filmfesztivál nagydíjával jutalmazott Csak a szél-t vetítik. A 2008-2009-es magyarországi romagyilkosságok hatására született, amatőr színészekkel forgatott film megtekintése utána Mécs Mónika és Muhi András producerekkel beszélgethetünk. 24-én Szajki Péter és Vörös Adél hozza el Veszprémbe a Nejem, nőm, csajom című romantikus vígjátékot. A májusi filmvetítések utolsó állomásán (29-én) a nemzetközi koprodukcióban készült Aglaját láthatjuk, vendég Deák Krisztina, rendező.

A vetítések ingyenesek, és mindegyik program 17 órakor kezdődik.

Május 11-12-én egy Veszprémben eddig példa nélkül álló esemény részesei lehetnek a filmezéssel kacérkodók. A VeszPlán egy 24 órás esemény filmeseknek, ahol az indulóknak 24 óra, azaz 1 nap áll rendelkezésükre, hogy a rendezvény kezdetekor kihirdetett szempontok alapján elkészítsék rövid alkotásaikat. A jelentkező forgatócsoportok, vagy egyszemélyes stábok a helyszíni nevezés után kapják meg a kötelező elemeket, amelyeknek mindenképp szerepelniük kell kisfilmjüknek. A nevezés - és a VeszPlán startja – a Café Piazza (Veszpém, Óváros tér 4.) teraszán május 11-én, 10 órakor történik. Más megkötés nincs, nevezési díj nincs, a rövidfilm bármilyen műfajú lehet, és készülhet bármilyen digitális eszközzel – kamerával, fényképezőgéppel, mobiltelefonnal, tablettel.

Látnivalókban és képi ötletekben nem lesz hiány – a nevezők a verseny ideje alatt is zajló Gizella Napok összművészeti fesztivál forgatagában bármilyen témához találhatnak hátteret, nem beszélve a történelmi város egyéb nevezetességeiről. A VeszPlánról további információt a pannonfiling@pannonfiling.hu címen kaphatnak az érdeklődök.

A Home, Street, Home rendezvénysorozat európai uniós forrásból, az Új Széchenyi Terv támogatásával valósul meg.

vehir.hu
további cikkek
Átadták a Szent Gellért-díjakat kultúra Átadták a Szent Gellért-díjakat A Szent Mihály-napok rendezvénysorozat részeként szombat este átadták a Szent Gellért-díjakat is. tegnap 11:53 A fény éltetői mi vagyunk kultúra A fény éltetői mi vagyunk A Szent Mihály-napi búcsú vasárnapi szentmiséjét Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatta be a Szentháromság téren, aki számos gondolatot intézett a fiatalokhoz. tegnap 14:58 Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. 2024. szeptember 29. 19:06 Vörös árnyalatot kapott a borszalon kultúra Vörös árnyalatot kapott a borszalon A koncepció ugyanaz volt, mint májusban, mégis sok részletében más volt a szeptemberi Veszprémi borszalon, mint az említett tavaszi debütálása a helyi kulturális és gasztrorendezvények között. Péntek este a Várban az MTA-VEAB borospincéjében és udvarán a kora őszi alkonyattól egészen sötétedésig zajlottak a kóstolások és kötetlen beszélgetések. 2024. szeptember 29. 9:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.