A vasárnapi mérkőzések előtti megnyitót meglátogatta Porga Gyula polgármester is. A politikus örömét fejezte ki az iránt, hogy a vívásnak Veszprémben is van bázisa. Elmondta, diákolimpiáktól szokatlan csend fogadta, ez pedig szerinte annak köszönhető, hogy a vívás egyik alapja a fegyelem. Elhangzott, a jövő olimpikonjai vesznek részt ezen a versenyen. A polgármester azt kívánta a versenyzőknek, hogy nagyobb sikereik legyenek, mint amekkorára gondolni mernének.
A megnyitó után elkezdődtek a versenyek. Vasárnap az 1996. január 1. és 1993. január 1. után születettek mérettették meg magukat, először egyénileg, majd a csapatokban is.