A Veszprémi együttesből ezúttal a két szélső, Gulyás és Pásztor maradt ki.
Felváltva potyogtak a gólok a találkozó elején, a 11. percig egyik csapat sem tudott kétgólos előnyre szert tenni, ekkor azonban Törő hetesből 7-5-ös vezetéshez jutatta csapatát. Az előny aztán nem tartott sokáig, két perccel később Iváncsik Gergő lőtt gólt érően, majd Putics egyenlített hetesből. Az Iváncsik-fivérek egy-egy találata után pedig már a Veszprém volt kétgólos előny birtokában (14. perc 10:8). A játékrész közepén úgy tűnt, hogy Miss Zoltán minden helyzetben túl jár Perics eszén, a 19. percben már az 5. gólját szerző újvárosi jobbszélső ekkor ismét egyenlített. Támadásban Perez váltotta Ilyés Ferencet, aki gólokkal hálálta meg Mocsai mester bizalmát, s első sorban neki, illetve a remekül irányító Eklemovicsnak köszönhetően háromgólos veszprémi előnnyel mehettek a félidei szünetre a csapatok.
A második játékrészben veszprémi oldalon Gál váltotta Cozmát, az újvárosi kapuban pedig a fiatal válogatott Mikler állt be Stochl helyére. Perez folytatta a gólgyártást, őt követte sorrendben Gál, Vujin, majd Iváncsik Tamás, s néhány perc elteltével máris hatgólos volt a veszprémi fór. A 36. percben Ilyést és Lushnikovot is kétperces pihenőre küldte a játékvezető, azonban az újvárosiak kettős emberelőnyben sem tudtak felzárkózni. A folytatásban Ilyés támadásban is magára talált, Peric pedig bemutatott több védést, a Veszprém ennek köszönhetően őrizte megnyugtató előnyét. A hajrában a bakonyi gárda látszólag már a fináléra tartalékolta erejét. Így a Dunaferr Mikler védéseinek is köszönhetően faragni tudott hátrányából, megközelítenie azonban már nem sikerült a veszprémi együttest, amely összességében magabiztosan nyert.
MKB Veszprém KC – Dunaferr SE 33:29 (18:15)
A másik elődöntőben:
Pick Szeged – PLER Airport KC 30:22 (16:11)Így a holnap 13:30-kor kezdődő fináléban - a várakozásoknak megfelelően - az örökrangadó Szeged-Veszprém összecsapás következik. A bronzéremért pedig a Dunaferr SE és a PLER Airport KC száll harcba.