Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az ereklyék reneszánszukat élik

2013. április 30. 20:30
Két fontos egyházhoz kötődő ünnepség is lesz idén májusban. A rendezvényekről dr. Márfi Gyula érsek, Nagy Károly kanonok, és Pálfalviné Ősze Judit tartott sajtótájékoztatót.

Egyházmegyei zarándoklat boldog Gizella ünnepén

Május 11-én veszprémi kötődésű szentek és boldogok ereklyéinek jelenlétében mond misét Majnek Antal, munkácsi megyéspüspök. Dr. Márfi Gyula felidézte, egyik ismerőse 2000-ben azt mondta, hogy az ereklyékre már senki sem kíváncsi. Hozzátette, erről 2007-ben tapasztalhattuk, hogy egyáltalán nem igaz, hiszen a Lisieux-i Szent Teréz ereklyéit rengetegen tekintették meg, mikor az itt volt Veszprémben.

Nagy Károly kanonok emlékeztetett, mikor a pápa meghirdette a hit évét, külön felhívta a figyelmet a szentekre, akiket példaként lehet állítani az emberek elé. Megtudhattuk, az ünnepi misére egy nagy bejelentéssel is készülnek.

Pálfalviné Ősze Judit, a Szaléziánum igazgatója elmondta, a rendezvényen filmbemutatóval, gyerekprogramokkal, és egy szentekről szóló kiállítással várják az érdeklődőket.

Pálfalviné Ősze Judit, dr. Márfi Gyula érsek, Nagy Károly kanonok

Bosco Szent János ereklyéje Veszprémben

Május 18-19-én a Szalézi rend alapítójának viaszszoborba épített kezét hozzák el. Nagy Károly kanonok elmondta, az ereklye fogadását vidám hangulatúra tervezik, hisz Bosco Szent Jánoshoz ez illik leginkább. Márfi Gyula érsek itt közölte, aznap este hatkor Veszprémben csak a Szent Mihály székesegyházban lesz mise. Megtudhattuk, május 18-án adják át a Szent Imre díjakat, amiket tanulmányi, hitvallási, és közösségi szempontok alapján osztanak ki a fiatalok között.
Pálfalviné Ősze Judit felhívta a figyelmet arra, a rendezvény alkalmából rajzpályázatot hirdettek. Elhangzott, a Szaléziánumban május 18-án végig megtekinthető lesz a „Jókedv rendje – A Szaléziak” című kiállítás is.

Horák János
további cikkek
Átadták a Szent Gellért-díjakat kultúra Átadták a Szent Gellért-díjakat A Szent Mihály-napok rendezvénysorozat részeként szombat este átadták a Szent Gellért-díjakat is. tegnap 11:53 A fény éltetői mi vagyunk kultúra A fény éltetői mi vagyunk A Szent Mihály-napi búcsú vasárnapi szentmiséjét Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatta be a Szentháromság téren, aki számos gondolatot intézett a fiatalokhoz. tegnap 14:58 Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. 2024. szeptember 29. 19:06 Vörös árnyalatot kapott a borszalon kultúra Vörös árnyalatot kapott a borszalon A koncepció ugyanaz volt, mint májusban, mégis sok részletében más volt a szeptemberi Veszprémi borszalon, mint az említett tavaszi debütálása a helyi kulturális és gasztrorendezvények között. Péntek este a Várban az MTA-VEAB borospincéjében és udvarán a kora őszi alkonyattól egészen sötétedésig zajlottak a kóstolások és kötetlen beszélgetések. 2024. szeptember 29. 9:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.