Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Módosul a közbeszerzési törvény

2013. május 3. 15:25 // Forrás: MTI
Másfél évvel hatályba lépése után módosul a közbeszerzési törvény, részben az uniós források lehívását lehetővé tevő gyorsító és egyszerűsítő szabályokkal, illetve új eljárásfajtát is bevezetnek - a tervezet a kormány honlapján olvasható.

Az európai bírósági gyakorlattal egyezően a tervezet engedékenyebb az építési beruházások egybeszámításával. Jelenleg ha elemeire szednek szét egy beruházást, akkor vagy ki lehet kerülni a közbeszerzési értékhatárt, vagy egyszerűbb eljárást lehet alkalmazni. Ez kedvező lehet a kis- és közepes vállalkozásoknak (kkv-knak), mert így képesek ajánlatot tenni, más szempontból azonban a joggal való visszaélésnek is számíthat. A módosítás a gazdasági és műszaki funkció egységét tekinti döntő szempontnak, az így egybetartozó beruházást nem lehet elemeire bontani. Áruk és szolgáltatások - közbeszerzéssel történő - megrendelése esetén pedig tilos a szétbontás abban az esetben, ha egyetlen cél megvalósítását szolgálják, tartalmilag hasonlóak, és a funkciójuk betöltésére egységesen alkalmasak.   

A kkv-knak előnyös, hogy - a tervezet szerint - a közbeszerzési dokumentáció ellenértékét csak a nyertesnek kellene megfizetnie. Erre két változat van a tervezetben: az egyik szerint a vesztesnek 10 napon belül visszajárna a dokumentáció ára, a másik szerint ingyen lehetne átvenni a dokumentációt, és csak a nyertesnek kellene fizetnie érte. Az ellenérték nem haladhatja meg a 100 ezer forintot. Könnyítés lesz, hogy az ajánlattételi dokumentációt csak egy példányban kell benyújtani - jelenleg a három példány előírása a tipikus. Ugyanakkor a papír alapú mellett egy elektronikus másolatot is kérhet az ajánlatkérő. Az ajánlati felhívásban továbbra is fakultatívan közölheti az ajánlatkérő a becsült ellenértéket. A módosítás előírja, hogy az ajánlatok bontásának megkezdésekor kötelező közölnie az ajánlatkérőnek a becsült árat. Tárgyalásos eljárásnál ezt az előtt kell megtennie, mielőtt az ajánlattevő ajánlati kötöttsége beállna. A jövőben akkor minősül aránytalanul alacsonynak az ajánlati ár, ha az 20 százalékkal kevesebb a becsült ellenértéknél. A viszonyítás tehát nem a versenytársak ajánlataihoz történik. A gyakorlatban az ajánlattevők az ajánlataik egyre szélesebb részét nyilvánítják üzleti titokká. A tervezet csak azt engedi üzleti titokká minősíteni, ami megfelel a Ptk. előírásainak, vagyis a nyilvánosságra hozása aránytalan sérelmet okozna az ajánlattevőnek. A közbeszerzési törvény lehetővé teszi a kisebb beszerzéseknél azt, hogy az ajánlatkérő maga alakítsa ki a közbeszerzés eljárási rendjét. A módosítás ezt a lehetőséget kiterjeszti az építési beruházásokra is. Hamar népszerű lett a piacon az a közbeszerzés, amelynél elég felhívni ajánlattételre három ajánlattevőt, majd a velük való tárgyalás után máris eredményt hirdethet az ajánlatkérő. A jövőben az ajánlatkérőknek a honlapjukon közzé kell tenniük az ilyen felhívásokat. Ugyanakkor áru és szolgáltatás megrendelésekor 25 millió forintig, építési beruházásnál pedig 150 millió forintig tárgyalást sem kell tartani a három ajánlattevővel. A tervezet a nyertesnek adható előleg maximumát 10 millió forintról 68 millióra, a tartalék keretet pedig 5-ről 10 százalékra emeli. Az ajánlatkérőket pedig kötelezi arra, hogy a közbeszerzés minden mozzanatának a dokumentációját töltsék fel a közbeszerzési adatbázisba.

A tervezet 2013. július 1-jét jelöli meg a módosítás hatálybalépési dátumának.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics: Veszprém vármegyében büszkék vagyunk a szőlészeti–borászati hagyományokra közélet Navracsics: Veszprém vármegyében büszkék vagyunk a szőlészeti–borászati hagyományokra Meg kell őrizni a magyar bor forgalmát és hírnevét - jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szőlészeti és Borászati Intézetének badacsonyi kutatóállomásán tartott Veszprém vármegyei borverseny megnyitóján pénteken. ma 17:16 Súlyos baleset történt Újdörögdnél kiképzés közben közélet Súlyos baleset történt Újdörögdnél kiképzés közben Ketten megsérültek a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén pénteken - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel. ma 16:57 Közvetlen párbeszéd a gazdasági stabilitásért közélet Közvetlen párbeszéd a gazdasági stabilitásért A Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett pénteki üzleti reggeli fórum kötetlen eszmecserére biztosított lehetőséget a térség vállalkozásai és döntéshozói között, ahol érdemi diskurzus bontakozott ki a magyar gazdaság aktuális helyzetéről, a vállalati versenyképesség kihívásairól, valamint azokról a kormányzati intézkedésekről, amelyek célja a gazdaságélénkítés és a válságkezelés. ma 11:27 Tűzeset miatt lezárták a Heathrow repülőteret közélet Tűzeset miatt lezárták a Heathrow repülőteret A brit repülőtér ma egész napra zár alá kerül, nem indít és nem fogad gépeket. ma 9:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.