Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Nemzeti igazgató-helyettese lesz Eperjes

2013. május 3. 19:32 // Forrás: MTI
Eperjes Károly 2007 óta segítette Bujtor István majd Oberfrank Pál direktorokat Veszprémben, ma már Vidnyánszky oldalán készül az új évadra Budapesten.

Vidnyánszky Attila Alföldi Róbertet váltja a Nemzeti Színház élén, vele együtt érkezett a teátrumhoz Eperjes Károly is, aki igazgató-helyettesként dolgozik majd. A pénteki évad-beharangozó sajtótájékoztatót már együtt tartották. A tervek szerint több mint tíz bemutatót tart a jövő évadban a Nemzeti Színház. Vidnyánszky Attila elmondta: nehéz időszakon vannak túl, hiszen a szerződtetési folyamat normális körülmények között is megvisel egy társulatot, igazgatóváltás esetében pedig különösen.

Az eddigi társulatból Básti Juli, Blaskó Péter, Bodrogi Gyula, Farkas Dénes, Fehér Tibor, Martinovics Dorina, Mátyássy Bence, Nagy Mari, Sinkó László, Söptei Andrea, Szarvas József, Szatory Dávid, Tenki Réka, Tompos Kátya, Törőcsik Mari, Udvaros Dorottya és Újvári Zoltán marad a színháznál. Új tagként Bánsági Ildikó, Eperjes Károly, Horváth Lajos Ottó, Kristán Attila, Nagy-Kálózy Eszter, Rácz József, Revicky Gábor, Schnell Ádám, Szűcs Nelli, Tóth Auguszta, Tóth László, Trill Zsolt, Varga József és Földes László Hobo érkezik. Az új vezető szavai szerint ez a társulatépítés első lépése, a jövőben a színház a budapesti és a kaposvári színművészeti egyetemmel is együttműködik. Közülük kerülnek ki azok a fiatal színészek, akik majd a Nemzeti társulatát gazdagítják - tette hozzá.

Vidnyánszky, a háttérben Eperjes (MTI-fotó)

"Hiszünk abban, hogy a következő korszak megint a színészről fog szólni" - mondta, hozzáfűzve, hogy olyan színházat szeretne létrehozni, ahol a színészek kiteljesedhetnek, mert véleménye szerint a színházi szakma a színészen keresztül fog újra megerősödni. Elmondta, hogy az első évadban Nagy Anna, Mécs Károly, Voith Ági, Huszárik Kata, Mátray László és Bogdán Zsolt is fellép a színházban. "Szeretnénk, ha kicsit mindenki a magáénak érezné a Nemzeti Színházat" - fogalmazott az igazgató. Hozzátette: szeretné, ha az egész szakmát érintő kérdések megoldásában vezető szerepet vállalna a színház, terveik között szerepel például egy színészi etikai kódex létrehozása is.

Kiemelte: a hagyomány, a korszerűség és a nemzetköziség hármasságát szem előtt tartva állították össze a műsort. A Nemzeti Színház szeptember 27-én Vidnyánszky Attila rendezésében Tamási Áron Vitéz lélek című művével nyitja meg az évadot. Május 26-án a Nemzeti Színház új vezetője és a produkció művészei személyesen kezdik el árusítani a jegyeket a Vörösmarty téren. Novemberben - szintén a leendő igazgató rendezésében - Claudel és Honegger Johanna a máglyán című művéből készül előadás, amely mintegy 100 énekessel 70 fős nagyzenekarral valósul meg. Januárban Maár Gyula rendezésében Pilinszky János KZ-oratórium című művét mutatják be a Gobbi Hilda Színpadon. Februárban Silviu Purcarete Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékát állítja színpadra. Ezzel párhuzamosan Galambos Péter rendezésében látható egy Kondor Béla művei alapján születő előadás: a Boldogságtöredék című produkciót egy trilógia harmadik részeként mutatják be, az első két előadást Debrecenben láthatták a nézők. Ezt követően Vidnyánszky Attila rendezésében tűzik műsorra márciusban a János vitézt, amelynek zenéjét Szarka Tamás írja, akivel a 2014/15-ös évadban A kis herceg bemutatójára is készülnek.

(Fotó: Kovács Bálint)

Tavasszal Viktor Rizsakov rendezésében láthatja a közönség Gorkij Éjjeli menedékhely című színművét. Andrzej Bubien lengyel rendező pedig Witold Gombrowicz Operett című darabját állítja színpadra. Az évad végén viszik színre Weöres Sándor Psyché című alkotását Vidnyánszky Attila rendezésében. Júliusban a Zsámbéki Színházi Bázissal és a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színházzal közös produkcióként Zelei Miklós Zoltán újratemetve című művét tűzik műsorra, szintén a leendő igazgató rendezésében.

Május végén derül ki, mi marad műsoron a jelenlegi repertoárból, amelyről az előadások túlnyomó többsége várhatóan lekerül - mondta az új igazgató, hozzáfűzve, hogy ezek pótlására 14, a debreceni és a beregszászi színházból meghívott előadást tűznek műsorra. A Nemzeti programjába építve többek között A szarvassá változott fiú, a Karnyóné, a Mesés férfiak szárnyakkal, a Liliomfi, a Bolha a fülbe és a Scapin furfangjai is látható lesz. A határon túli és a vidéki színházakkal való kapcsolatteremtés is fontos számukra - hangsúlyozta Vidnyánszky Attila.

vehir.hu
további cikkek
Átadták a Szent Gellért-díjakat kultúra Átadták a Szent Gellért-díjakat A Szent Mihály-napok rendezvénysorozat részeként szombat este átadták a Szent Gellért-díjakat is. tegnap 11:53 A fény éltetői mi vagyunk kultúra A fény éltetői mi vagyunk A Szent Mihály-napi búcsú vasárnapi szentmiséjét Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatta be a Szentháromság téren, aki számos gondolatot intézett a fiatalokhoz. tegnap 14:58 Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. 2024. szeptember 29. 19:06 Vörös árnyalatot kapott a borszalon kultúra Vörös árnyalatot kapott a borszalon A koncepció ugyanaz volt, mint májusban, mégis sok részletében más volt a szeptemberi Veszprémi borszalon, mint az említett tavaszi debütálása a helyi kulturális és gasztrorendezvények között. Péntek este a Várban az MTA-VEAB borospincéjében és udvarán a kora őszi alkonyattól egészen sötétedésig zajlottak a kóstolások és kötetlen beszélgetések. 2024. szeptember 29. 9:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.