Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bujtor-szobor Füreden

2013. május 5. 18:09 // Forrás: MTI
Bujtor István élete, kultúrában, sportban betöltött szerepe sok értéket hordoz, amelyek bennünket is gazdagítanak - mondta Halász János kultúráért felelős államtitkár vasárnap a Bujtor István emlékére állított szobor avatásán Balatonfüreden.

Amikor szobrot állítunk, jelet hagyunk az utókornak, egy helyszín, egy város gazdagodik valamivel és megemlékezünk valakiről, akit szerettünk és példaként állítunk az egész közösség elé - hangoztatta az államtitkár. Bujtor István szobra mindezeknek a kritériumoknak megfelel, mégpedig úgy, ahogy ő szeretné: jelet hagyunk, de nem emlékművet állítunk, gazdagodik a város egy szoborral, egy legendával, amely a legjobb helyen áll - hozzátette. Bujtor István kiemelkedő tevékenysége másokat is inspirált, legyen mindannyiunk előtt példa ereje és bátorsága - hangsúlyozta Halász János.

 Bóka István, Balatonfüred polgármestere avató beszédében elmondta: azért állítottak szobrot Bujtor Istvánnak, mert filmjeivel "hihetetlen" módon népszerűsítette a Balatont. Azért áll a szobor a Vitorlás-téren, mert Balatonfüred a magyarországi vitorlázás bölcsője és fellegvára, s Bujtor híres vitorlás volt, és mert Balatonfüred e pontjáról kiválóan látszik Tihany, amelyet szintén sokszor megjelenített a filmjeiben - indokolta a polgármester. Megjegyezte: nem akartak olyan szobrot, amely talapzaton áll, ahonnan Bujtor "lenézne" ránk, hanem egy olyat, amely "velünk él." Ezt az elképzelést igazolta az élet, hiszen a szobor felállítása óta számtalan gyerek, felnőtt ült a szoborhoz, készített fotót róla.

Eperjes Károly színművész köszönetet mondott a szobor elkészítésében támogatást nyújtóknak, és azt kérte: amennyire Bujtor vigyázott és vigyáz továbbra is Balatonra, annyira vigyázzon rá mindenki.   

Bujtor István szobrát, Farkas Ádám Munkács-díjas szobrászművész alkotását Balatonfüreden a Vitorlás-téren állították fel, a kikötőbe a színész, rendező, színházigazgató Rabonbán nevű hajója is beállt. Díszlövés üdvözölte a szobor avatását, amely egy hajórészletben, kormányosként ábrázolja Bujtor Istvánt.

vehir.hu
további cikkek
Átadták a Szent Gellért-díjakat kultúra Átadták a Szent Gellért-díjakat A Szent Mihály-napok rendezvénysorozat részeként szombat este átadták a Szent Gellért-díjakat is. tegnap 11:53 A fény éltetői mi vagyunk kultúra A fény éltetői mi vagyunk A Szent Mihály-napi búcsú vasárnapi szentmiséjét Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatta be a Szentháromság téren, aki számos gondolatot intézett a fiatalokhoz. tegnap 14:58 Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. 2024. szeptember 29. 19:06 Vörös árnyalatot kapott a borszalon kultúra Vörös árnyalatot kapott a borszalon A koncepció ugyanaz volt, mint májusban, mégis sok részletében más volt a szeptemberi Veszprémi borszalon, mint az említett tavaszi debütálása a helyi kulturális és gasztrorendezvények között. Péntek este a Várban az MTA-VEAB borospincéjében és udvarán a kora őszi alkonyattól egészen sötétedésig zajlottak a kóstolások és kötetlen beszélgetések. 2024. szeptember 29. 9:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.