Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elmarad a polányi passió

2013. május 9. 15:14 // Forrás: MTI
Nem lesz passió pünkösdkor Polányban az önkormányzat és a szervezők vitája miatt.

Polt Rita polgármester elmondása alapján az önkormányzat adta az önerőt ahhoz az uniós pályázathoz, amelynek köszönhetően 2008-ban 21 millió forintból nézőtér épült a passió helyszínén, az előadóteret modern fény- és hangtechnikával szerelték fel. A passiót szervező és megvalósító egyesülettől csupán pénzügyi beszámolót kértek, ennek eddig mindig eleget is tettek, az átadás, 2010 óta semmi panasz nem volt. A társulat idén nem írta alá a szerződést.

Tömöry Péter, a passió író-rendezője azt mondta, az önkormányzat vállalhatatlan feltételeket szabott, ezért az idén nem rendezik meg a népszerű látványosságot, helyette csendes, gyertyafényes ünnepséget tartanak május 17-én. A főszereplő Keresztes János mindneképpen ott lesz és előad egy Jézus-monológot, sőt még reménykedik benne, hogy végül elhárulnak az akadályok és megtartják a passiót.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.