Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Átadták a Pro Urbe díjakat

2013. május 10. 19:55
Két hónappal az eredeti időpont, a március 15-i hóvihar után átadták a Pro Urbe díjakat pénteken az egykori VMK színháztermében.

Strenner József, dr. Vándorfi Győző és Carlos Perez kapta az elismerést, a sportoló külföldön tartózkodott, így később veszi át a díjat Porga Gyula polgármestertől.

Strenner József főkertész a Lovassy László Gimnáziumban érettségizett, majd a Kertészeti Egyetemre járt. Természetvédelmi szakmérnök diplomát szerzett Keszthelyen. Dolgozott a fővárosi kertészetnél, ahol a Városliget és a Margit-sziget zöldfelületeivel foglalkozott, majd 1973 után Veszprémben, a városgazdálkodásnál helyezkedett el. Fontos szerepe volt a Virágos Veszprémért akciók koordinálásában. A VKSZ parkgondozási üzemének külső szakértőjeként is hozzájárult a város növényzetének fejlődéséhez. 1999-ben a Magyar Köztársaság arany érdemkeresztjével tüntették ki.

Strenner József

Dr. Vándorfi Győző 1992 óta a veszprémi belgyógyászat Diabetes és Anyagcsere Ventrumának főorvosa. Alapítója és 2002 óta elnöke a Veszprém Megyei Diabetes Egyesületnek. A megyeszékhely társadalmi életének aktív tagja, alapítója és 1990-1997 között elnöke volt a Jeruzsálemhegyi Baráti Körnek.

dr. Vándorfi Győző

Carlos Perez kubai-magyar kettős állampolgárságú kézilabdázó. 1997 és 2013 között a veszprémi férfi kézilabda csapat (Fotex Veszprém majd MKB Veszprém), 2002 és 2012 között a magyar válogatott tagja. Tizenkétszeres magyar bajnok, kétszer ért el negyedik helyezést az olimpián. 2013 februárjában a katari Al-Shamal csapatába szerződött.

A díjak átadása után a kaposvári Csodalépés együttes adott koncertet.

Schöngrundtner Tamás
Cseh Zoltán
további cikkek
Átadták a Szent Gellért-díjakat kultúra Átadták a Szent Gellért-díjakat A Szent Mihály-napok rendezvénysorozat részeként szombat este átadták a Szent Gellért-díjakat is. tegnap 11:53 A fény éltetői mi vagyunk kultúra A fény éltetői mi vagyunk A Szent Mihály-napi búcsú vasárnapi szentmiséjét Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatta be a Szentháromság téren, aki számos gondolatot intézett a fiatalokhoz. tegnap 14:58 Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. 2024. szeptember 29. 19:06 Vörös árnyalatot kapott a borszalon kultúra Vörös árnyalatot kapott a borszalon A koncepció ugyanaz volt, mint májusban, mégis sok részletében más volt a szeptemberi Veszprémi borszalon, mint az említett tavaszi debütálása a helyi kulturális és gasztrorendezvények között. Péntek este a Várban az MTA-VEAB borospincéjében és udvarán a kora őszi alkonyattól egészen sötétedésig zajlottak a kóstolások és kötetlen beszélgetések. 2024. szeptember 29. 9:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.