Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Átadták a Gizella-díjakat

2013. május 11. 20:30
Hárman vehették át Veszprém város egyik legrangosabb kitüntetését szombaton a Petőfi Színházban.

Vargha Tamás

A rendezvényen Vargha Tamás, honvédelmi államtitkár is felszólalt. Elmondta, Veszprém büszke lehet az államalapításban játszott szerepére, és arra, hogy katonaváros. Közölte, a magyar honvédség nemzeti intézmény, amely jelenleg átalakulóban van. Ennek a folyamatnak végére egy olyan ütőképes hadseregünk lesz, amely hatékonyan védheti majd hazánkat – tette hozzá.

Szita Károly

A város díszvendége Szita Károly, Kaposvár polgármestere is köszöntőt mondott. Elmondta, büszkeséggel tölti el, hogy itt lehet, és Veszprémmel működhet együtt. A politikus méltatta a város erős közösségét és az itt élők tiszteletét a hagyományok iránt. Kiemelte, a városok együttműködésével mindenki nyertes lesz, hiszen közösen gazdagíthatjuk majd egymást.

2013-ban Gizella-díjat vehetett át Lunk Gabriella, a Bonita táncegyesület vezetője kiváló szakmai munkájáért. Mikor kitüntetését megkapta, a táncosai állva tapsoltak neki. Díjat kapott még Tóthné Stupián Anikó, a VEDAC edzője, akinek többek között az olimpikon Minczér Albert felkészítését is köszönhetjük. Végül, de nem utolsó sorban emlékérmet vehetett át az idén 55 éves TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad, akik fennállásuk alatt rengeteget tettek a kultúráért. Az elismeréseket Porga Gyula, Veszprém polgármestere adta át.

Horák János
Cseh Zoltán

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.