A fesztiválon fellépett volna többek között Bozsik Yvette társulata, a Szegedi Kortárs Balett és a Forte Társulat, az eseményeknek a Pannon Várszínház, a Petőfi Színház és a Latinovits-Bujtor Játékszín adott volna helyet.
Vándorfi László elmondta: a fesztivál pénzügyi hátterét eddig is a várszínház költségvetéséből előlegezték meg, majd utólag, a pályázatokon elnyert összegből fizették vissza a "kölcsönt". Idén azonban a színház is nehéz helyzetben van, megszűntek a pályázati támogatások, és hiába szán másfélmillió forintot az önkormányzat a fesztiválra, ennyiből nem lehet megvalósítani.
Krámer György, a fesztivál művészeti igazgatója szerint a művészek körében megdöbbenést keltett a hír, ám ennek ellenére jövőre újra megpróbálkoznak a szervezéssel.
